Nyitókép: Jag_cz/Getty Images

Kamionmentővel és segélyautóval a zavartalan közlekedésért: nagy változások az M1-esen

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. október 27. 18:04
Kamionmentő, segélyautó és egy busz is állandó készenlétben áll a győri vasúti fővonal felújítása alatt az M1-es autópályán – tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) kommunikációs igazgatója. Ezekkel a döntésekkel és a felújítási munkálatok átszervezésével a forgalom zavartalanságát, a vonatpótló buszok gördülékenyebb közlekedését segítik.

Az Infostart is beszámolt róla, hogy a Budapest–Győr vasúti fővonal felújítása miatt átszervezték az M1-es autópályát érintő munkálatokat. Az MKIF közölte: november 17-ig nappal nem lesznek előre tervezett felújítási munkálatok az M1-es Biatorbágy és Tatabánya közötti szakaszán. Az átszervezés célja a vonatpótló autóbuszok közlekedésének segítése.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vasúti vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása új fázisához érkezett. Október 27-étől a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül szünetel a vonatközlekedés Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között, ezen időszak alatt vonatpótló buszok szállítják majd az utasokat az érintett szakaszokon.

Az utasokat arra kéri a MÁV, hogy a szokásosnál nagyobb figyelemmel és körültekintéssel tervezzék meg utazásukat, mert a menetidő meghosszabbodhat. A hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak pedig 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) úgy döntött, hogy a győri vasúti fővonal felújítása alatt, azaz október 27-e és november 17-e között

egy kamionmentőt, egy segélyautót és egy buszt is készenlétben tart közvetlenül az M1-es autópályán, illetve a bicskei autópálya-mérnökségen.

Szimicsku László, az MKIF kommunikációs igazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy azért volt szükség erre, mert az érintett 46 kilométeres autópálya-szakasz az egyik legforgalmasabb része a társaság által működtetett autópálya-hálózatnak és mivel az emberek utazását vonatpótló buszokkal oldják meg, azon kezdett el gondolkodni az MKIF, hogyan lehetne zökkenőmentesebbé, gördülékenyebbé tenni a közlekedést.

Szimicsku László emlékeztetett, hogy áprilisban az MKIF elindította Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítását, melynek keretében az M1-es autópálya az egyik olyan sztráda, amelyen úgynevezett szintrehozási munkálatokat kezdtek el. Miután bejelentették a győri vasúti fővonalat érintő beruházást, az MKIF elhatározta, hogy átszervezi az M1-es felújítási munkálatait, melyek közül igyekeztek minél többet megvalósítani október 27-ig, azaz a vágányzár kezdetéig. A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint eddig az időpontig különböző üzemeltetési feladatokat (növényzet gondozása, pályatakarítás) és felújításokat, karbantartásokat tudtak elvégezni.

Szakszerű, gyors intézkedést ígérnek

Szimicsku László hozzátette: az MKIF által megbízott kivitelező a következő három hétben nem dolgozik a Biatorbágy és Tatabánya közötti 46 kilométeres útszakaszon, mivel nem akarják akadályozni a forgalom haladását, valamint a vonatpótló buszok közlekedését. A már említett kamionmentő, segélyautó és busz 0-24 órában rendelkezésre áll az érintett szakaszon. Az M1-es autópályát átlagosan naponta körülbelül 60-65 ezer jármű használja, ez a szám azonban hétvégén, illetve ünnepnapokon megduplázódhat vagy megtriplázódhat, ugyanis általános jelenség, hogy ilyenkor rengeteg vendégmunkás kel útra.

Sokszor előfordul, hogy műszaki hibás járművek akadályozzák a forgalmat. Ilyen esetekben lehet bevetni a kamionmentőt, amely

szakszerűen és gyorsan le tudja vinni az autópályáról a meghibásodott járművet, így elkerülhető a nagy dugók kialakulása és hatékonyan lehet intézkedni annak érdekében, hogy újra zavartalan legyen a forgalom.

„Lesz egy olyan járművünk is, amely nem a telephelyen áll készenlétben, hanem műszaki segítségnyújtásra állítjuk forgalomba az autópályán. Ez azt jelenti, hogy nappali ügyeletben lesz közvetlenül a pályán vagy pedig a pályán halad” – magyarázta Szimicsku László.

Ez a segélyautó a Biatorbágy és Tatabánya közötti 46 kilométeres szakaszon legtöbbször mozgásban lesz, így probléma vagy baleset esetén még gyorsabban tudnak reagálni a szakemberek az adott helyzetre. A cél minden esetben az, hogy a következő három hétben minél kevesebb fennakadás legyen az M1-es autópályán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kamionmentő és segélyautó is készenlétben áll a győri vasútvonal felújítása alatt az M1-es autópályán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást