Nyitókép: Getty Images/ Gustave Deghilage

Meleg János: lesznek még a hodászi vonatbalesethez hasonló meghibásodások

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. július 20. 16:33
A Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a költségmegvonás és a karbantartás hiánya vezethetett a hétfői hodászi vonatbalesethez.

"Elég szomorú, hogy bekövetkezhetett egy ilyen baleset" – mondta az InfoRádióban Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, aki az üzemeltetési, karbantartási költségcsökkentések ellenére úgy véli, nincs közlekedésbiztonsági veszélyhelyzet.

Arra azonban figyelmeztetett, hogy az utasokat kellemetlenség éri majd, ha nem működik a klíma, elromlanak az ajtózárak a szerelvényeken, és megannyi hiba jött a nyáron elő. Mindez szerinte visszavezethető arra, hogy jelentős költségmegvonások vannak.

"Ez már azt jelenti, hogy ezen a szakaszon az utasok biztonsága súlyos kivetni valót hagy maga után"

– jelentette ki Meleg János.

A szerelvények nagyon régiek, ráadásul több mint 40 éves, a Volán-buszokról leselejtezett hűtőberendezéseket szereltek be, amit a szakszervezeti képviselő szeint már akkor sem lett volna szabad megtenni. Meleg János azt mondta, a szerelvényeket egyébként sem Magyarországra tervezték: valamikor Szlovákiában a 18-20 fokos hőmérsékletre próbálták ki. A klímaváltozás miatt mostanra rendkívül magas hőmérsékletek vannak, ezért a dél-alföldi régióban bekövetkezhetnek "adott esetben további problémák".

A hodászi vonatbalesethez hasonló ügyek felhívhatják a figyelmet a probléma súlyosságára, ám a szakszervezet elnöke szerint a költségek oldaláról további megszorításokat terveznek. "Ez azt vetíti előre számomra, hogy még több műszaki probléma lesz a közlekedésben" – mondta Meleg János.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hodászi vonatbaleset - Vasutasok Szakszervezete
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást