Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Tovább foszlik a szocialista párt

Infostart
2023. június 7. 10:46
A párt kaposvári szervezetének volt elnöke, önkormányzati képviselő huszonöt év után távozik. Szerinte az MSZP „már rég nem olyan, mint egykor és nem olyan, mint amilyennek szeretnénk látni”.

„Ezúton szeretnélek benneteket tájékoztatni, hogy 25 év után – ami hosszabb, mint a házasságom, több, mint az idősebb lányom életkora és körülbelül az eddigi életem fele – kiléptem az MSZP-ből. Politikai értelemben független lettem” – írta közösségi oldalán Pintér Attila.

A párt kaposvári szervezetének volt elnöke, önkormányzati képviselője úgy fogalmazott: „Azóta nagyon sok minden történt. Erről talán majd egy másik posztban, mert ez már így is nagyon hosszú. Mindenesetre az elmúlt időszakban voltak olyan momentumok, amikor egyre többen és egyre többször mondták, hogy jobban tenném, ha kilépnék.”

Bár a politikus elismerte, hogy hálával és köszönettel tartozik az MSZP-nek, amelynek szerinte még mindig vannak komoly választói bizalommal rendelkező sikeres politikusai és korszerűnek nevezhető programja, mégis úgy látja, hogy a párt „már rég nem olyan, mint egykor és nem olyan, mint amilyennek szeretnénk látni” – idézi szavait a magyarnemzet.hu.

A lap emlékeztet, hogy az egykori kormányzópártot az utóbbi években tucatnyi emblematikus politikusa hagyta el, akik közül sokan a DK-ban folytatják pályafutásukat.

Közéjük tartozik Szaniszló Sándor XVIII. kerületi és Kiss László óbudai polgármester, Trippon Norbert újpesti alpolgármester, valamint Farkas István és Szabó Gábor önkormányzati képviselő, Molnár Gyula, az MSZP egykori elnöke és Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere. Legutóbb Grőber Attila, a szocialisták pápai elnöke és polgármesterjelöltje is átlépett a DK-ba, míg korábban Horváth Attila, Szombathely alpolgármestere és Kopcsándi József, Szombathely önkormányzati képviselője döntött úgy, hogy Gyurcsány Ferencéknél folytatja a karrierjét.

De számos olyan meghatározó politikusa is elhagyta az MSZP-t, akik nem a DK-ban keresték a boldogulásukat, csupán elegük lett saját politikai közösségükből. ilyen például Botka László, Szeged polgármestere, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje, választmányi elnöke, Mesterházy Attila volt elnök, Ujhelyi István EP-képviselő, Velez Árpád pártigazgató, Szöllőssi Istvánné szakszervezeti vezető, vagy Szanyi Tibor volt alelnök és EP-képviselő.