Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Pintér Sándor meghallgatása: tartozott már a belügyi tárcához az oktatás és az egészségügy

Infostart
2022. május 18. 11:57
Belügyminiszter-jelölti meghallgatásán Pintér Sándor aláhúzta, a minisztériumi struktúráról Orbán Viktor dönt.

Pintér Sándornak belügyminiszter-jelöltként a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága meghallgatásán volt jelenése szerda délelőtt.

A bizottság előtt elmondta, 2010 óta folyamatosan csökken a bűncselekmények száma (12 év alatt 60 százalékkal), ami a rendőrségnek és a jogszabályi környezetnek egyaránt köszönhető - derül ki a Portfolio.hu tudósításából.

Pintér Sándor szerint az orosz-ukrán háború rávilágított, hogy a védekezésre jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert támadások érhetik a hadviselési szerveket épp úgy, mint az államigazgatásiakat.

A menekültszámokkal kapcsolatban elmondta, 1,26 milliónyian érkeztek "ukrajnai emberek" Magyarországra, a menekülők 707 ezren voltak.

Bejelentette, Csengeren épül egy 1000 fős börtön - viszonyításképp: 18 800 fogvatartott van ma Magyarországon.

Hangsúlyozta, a minisztériumi struktúráról szóló döntést a miniszterelnök hozza meg.

Pintér Sándor szólt arról is, hogy 1945 előtt tartozott már a belügyi tárcához az oktatásügy, az egészségügy és a szociális kérdések, ezért a kor színvonalán ez a rendszer fog visszaállni.

Az oktatási és egészségügyi területen "tudományos tanácsok", szakemberekből álló testületek segítik majd a döntéshozatalt

- ígérte.

Állatrendőrség pedig nem lesz.