Nyitókép: Kallos Bea

Gyermekvédelmi kérdések: de hogy lesz ebből népszavazás?

Infostart
2021. július 21. 13:28
30 napon belül dönteni fog az Országgyűlés a kormányfő mostani bejelentéséről.

A Magyar Nemzet kisokost állított össze arról, hogy a miniszterelnöki bejelentés után milyen lépések vezetnek el a gyermekvédelmi népszavazás tényleges megvalósításáig.

Mint a lap megjegyzi, a mostani népszavazás sorban a nyolcadik ilyen lehet 1989 óta, a szabályozás pedig 2013 óta változatlan.

Népszavazást kezdeményezhet

  • az Országgyűlés
  • a köztársasági elnök
  • a kormány
  • kétszázezer választópolgár közös követelése.

Egy kormány által kezdeményezett népszavazásról 30 napon belül kell döntenie a parlamentnek.

Az Alaptörvény értelmében a referendum akkor lesz érvényes, ha az összes választó fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazók több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

Magyarországon minden népszavazás ügydöntő, legutóbb 2016-ban volt ilyen.

Vannak viszont kérdések, amelyekben nem tartható népszavazás. Ilyenek az Alaptörvény módosítása, a közkegyelem gyakorlása vagy az Országgyűlés feloszlatása. Továbbá tilos elrendelni a költségvetésről, valamint az adózásról is.