Nyitókép: Mónus Márton

Az MSZP történetében példátlan dolog következik szombaton

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2020. szeptember 17. 18:24
Tisztújító kongresszuson választanak új vezetőket a hétvégén a szocialisták. Bár az online rendezvényen egy 30 éves szabály alapján járnak el, azt eddig még sosem alkalmazták. Többen emiatt demokratikus és legitimációs aggályokat is felvetnek.

Az MSZP történetében először zárt listán választhatják meg a küldöttek szombaton a párt új vezérkarát.

Ez azt jelenti, hogy

a tizenöt tisztségre jelentkező politikusokról nem külön-külön, hanem "csomagban" voksolnak:

a 15 fős névsorra adják le a szavazatukat. Tehát a két társelnök, elnökhelyettesek, alelnökök, elnökségi tagok alkotta csapatra akkor is szavazni kell valahogy, ha valaki vagy valakik nem szimpatikusak belőle. A szocialisták ezen kívül azt is "beújították", ami az LMP-nél és a Párbeszédnél már működik, hogy egy női és egy férfi társelnök együtt vezeti a pártot.

Szekeres Imre, a jelölőbizottság elnöke az ATV-nek adott interjújában azt mondta, az MSZP-ben már 30 éve eldöntötték, hogy háromféle szavazási módszer van, ezek közül az egyik a zárt listás rendszer.

Azt is jelezte: szeptember 9-én döntöttek arról, hogy a vírushelyzet miatt

online rendezik meg a kongresszust,

amit mindenképpen meg kell tartani, mert lejárt az eddigi vezetők mandátuma.

"Népképviseleti szervek előtt, bíróság előtt, politikai tárgyalásokon beláthatatlan ideig nincs, aki képviselje a szocialista pártot, és ott van előttünk a Jobbik példája: nem szabad semmilyen ziccert adni a jelenlegi hatalomnak arra, hogy vissza tudjon vele élni. És van még egy, hogy ezen a kongresszuson el kell fogadni azt a politikai programot, amelyet az ellenzéki pártokkal való tárgyalásokon képviselnie kell a szocialistáknak" - részletezte Szekeres Imre.

Zárt listát viszont csak a Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes páros tudott állítani.

Havas Szófia is kihívó lett volna, de ő csak három embert tudott maga mögé szerezni.

Mesterházy Attila korábbi pártvezető pedig szintén bejelentkezett, de ő nem szervezett maga köré csapatot.

Az ellenzéki politikus szintén az ATV-nek adott interjút. Ebben úgy fogalmazott, "csuda tudja, hogy online miként lehet titkosan szavazni".

"Jelenleg azt lehet mondani, hogy Tóth Bertalan versenyez Tóth Bertalannal, így egészen biztos, hogy sikert fognak elérni. Bizonyos szempontból vicces, úgy is mondhatnám, kaotikus ez az egész történet. Ezért döntöttem úgy, hogy nem is teszek kísérletet" - részletezte, hogy miért nem szervezett csapatot.

Mesterházy Attila a tévéműsorban azt is mondta: ha őt korábban arról tájékoztatják, hogy csak zárt listára lehet majd szavazni, akkor szervezett volna maga köré egy csapatot és nem egyedül road-show-zta volna végig az országot.

"Szinte naponta változtak a feltételek, és nagyon nehéz volt ehhez igazodni. Azt szoktam ilyenkor mondani, hogy inkább az elveimhez ragaszkodom, nem a pozícióimhoz. Nem tudok másképp tiltakozni ez ellen a nem demokratikus, nem tisztességes, legitimációsan is problematikus folyamat ellen" - tette hozzá.

Szerinte hiába állítja az ellenkezőjét Szekeres Imre,

pont legitimációs szempontból nem sikerült most megvédeni az MSZP-t.

Korábban már nyilvánosságra került: az MSZP Pest megyei kongresszusi küldötteinek, tisztviselőinek megválasztása alapszabály-ellenesen történt, ezért a pártvezetés az összes helyi, megyei szervezet feloszlatásáról döntött. A Pest megyei elnök, Fekete Zoltán emiatt bírósághoz fordult.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MSZP-kongresszusi anomáliák
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást