Nyitókép: Cseke Csilla

Hableány-baleset: bekeményít az ügyészség

Infostart
2019. szeptember 2. 14:40
Az ügyészség fellebbez az ukrán kapitány letartóztatásának egy helyett három hónappal történő meghosszabbítása érdekében.

A Fővárosi Törvényszék pénteken meghosszabbította a május végi dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított szállodahajó-kapitány letartóztatását. Bár az ügyészség indítványozta, hogy az ukrán kapitány letartóztatását három hónappal hosszabbítsák meg, a Fővárosi Törvényszék végül egy hónappal, szeptember 30-ig hosszabbított.

A VI. és VII. Kerületi Ügyészség szerint „az eljárásban a terhelt jelenlétének biztosítása, továbbá a bizonyítás megnehezítésének, vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében továbbra is indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása”. A hajóskapitány ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás.

A kerületi ügyészség álláspontja szerint nem egy, hanem a büntetőeljárási törvény által lehetővé tett három hónappal indokolt meghosszabbítani a letartóztatást, mivel további szakértői vélemények elkészítése van folyamatban. Ezek eredménye alapján akár további tanúbizonyítás lefolytatása is szükségessé válhat. A bizonyítás befolyásmentes elvégzése elsődleges érdek, amely az ügyészség szerint csak hosszabb tartamú letartóztatással biztosítható, emiatt a végzés ellen fellebbezést jelentett be.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg.

Cikkeinket a témában itt olvashatja.