Nyitókép: Pixabay.com

Összehangolt sztrájkok kezdődhetnek, ha Áder János aláírja a túlóratörvényt

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. december 18. 18:40
Ha az államfő aláírja, és a munkáltatók tömegesen alkalmazzák a 400 órás túlórát a dolgozóiknál az új munkaszerződésekben, megkezdődik a szakszervezetek által szervezett sztrájkok összehangolása - mondta az InfoRádióban Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Székely Tamás azt mondta, a szakszervezetek egyre több helyről értesültek olyan munkaszerződés-módosítási tervezetről, amelyben az új szabály szerint alkalmaznák a munkavállalókat, tehát a szerződés tartalmazná a 400 órás túlórát.

Az érdekképviseleti szövetség alelnöke azt egyelőre nem tudta megmondani, mekkora sztrájkra lehet számítani, és azt sem, milyen területeket érint majd, egyelőre még abban sem biztos, hogy a törvényt az államfő aláírja. Mindenesetre a munkabeszüntetést

"nagyon precízen kell összehangolni, és a nyilvánosság megfelelő tájékoztatása is szükséges"

- tette hozzá Székely Tamás.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a 24.hu portálnak nyilatkozva korábban arról beszélt, hogy az ellenzéki párt együttműködik a szakszervezetekkel, jelen helyzetben 70 helyszínen számít különböző akciókra. Erre reagálva Székely Tamás elmondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, de

szerdán a szakszervezetek egyeztetni fognak a lehetséges sztrájk részleteiről.

"Azt látjuk, hogy a szakszervezeti törekvéseket a törvényalkotásban részt vevő ellenzéki pártok is magukévá tették, és

szerepel köztük az az öt pont is, amit a köztelevízió különböző csatornáin nem voltak hajlandóak beolvasni"

- fogalmazott Székely Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sztrájkra készülnek a szakszervezetek - Székely Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást