Nyitókép: Getty Images/Alex Wong

Amerikai félidős választások: Donald Trump meglepően békülékenyen gratulált nagy veresége után

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2026. november 4. 12:15
Történelminek mondott vereséget szenvedett Donald Trump elnök republikánus pártja az amerikai félidős választásokon. Reggeli adatok szerint a demokraták megszerezték a törvényhozás mindkét házát. Így blokkolhatják Trump törvényhozási terveit. Az elnök szokatlanul békülékeny hangnemben gratulált nekik.

A keddi nap kulcsszava az amerikai politikában a „flipping”, az átfordítás volt – azaz, a demokratáknak néhány republikánus többségű államot kellett átfordítaniuk a maguk oldalára, hogy megszerezzék a Szenátus ellenőrzését – és meg is tették.

Ezzel valóra vált a jóslat, hogy Donald Trump elnök „béna kacsává” válik elnöki ciklusa második felére, azaz kénytelen lesz az ellenfelei által uralt törvényhozással együtt élni.

A Republikánusok számára katasztrofális napon az amerikai választók a Kongresszusban és a Szenátusban is a Demokratákat juttatták többséghez – úgy, hogy szerda reggel néhány mandátum sorsa még függőben volt, de ez már nem befolyásolta az eredményt.

A demokrata menetelés azzal kezdődött, hogy elnyerték Trumpéktól Észak-Karolinát, a hagyományosan republikánus Texast, Dél-Karolinát és Kansast is, amely évtizedek óta republikánus szenátorokat adott.

Trump az adatokat látva azt mondta a New York Times-nak, hogy „abszolút hajlandó elfogadni az eredményeket” és hogy kész együttműködni a demokratákkal, ezúttal nem kérdőjelezve meg az eredményeket. Később a Fox Newsnak azt mondta: ha valaki a kormányzatából indult volna, azt nem győzték volna le és hogy ezek után „Mr Vétó” lesz a törvényhozással szemben. Az elnök elismerte, hogy az iráni háború tényező lehetett. Azt állította ugyanakkor, hogy az emberek egyetértenek azzal, amit tesz, de „talán nem hajlandók rövidtávon megfizetni a magasabb üzemanyag árakat. Ezt értem” – mondta.

Mit jelent a választási eredmény Trumpnak és a MAGA-mozgalomnak? Az elnök nem tud majd törvényeket átvinni a házon, legfelsőbb bírósági bírákat és kormányzati illetékeseket kinevezni a demokraták támogatása nélkül. Emellett, januártól, amikor feláll az új törvényhozás, arra is számíthat, hogy újabb vizsgálatokat indítanak ellene vagy emberei ellen.

Donald Trump – aki, szeret rendeletekkel kormányozni – ugyanakkor megtartja széleskörű, külpolitikai hatáskörét, ezért arra lehet számítani, hogy ilyen döntésekkel akarja majd megalapozni második és egyben utolsó elnöksége örökségét.

A választások további fontos eredménye volt, hogy Michigan államban mandátumot szerzett az Egyesült Államok első muszlim szenátora, a magát progresszívnek mondó Abdul El-Sayed. Ő Izrael hangos bírálója, egyben a gazdagok fokozottabb adóztatásának híve. A kigyúrt testű, kétgyermekes apa az utcán konfrontációba keveredett a brit Sky News újságírójával. A riporter vállára téve a kezét azt mondta neki, nem válaszol a kérdéseire, mert „zéró szavazat kell neki az Egyesült Királyságból és a csatornát Amerikában körülbelül öt ember nézi”.

Győzelmi beszédében – amelyben arabul is megszólalt – azt mondta: „a rosszfiúk vesztettek, sokan győztek, a pénz veszített. Legyőztünk egy gépezetet, amely 350 milliót költött arra, hogy bennünket győzzön le. Felhozták a nevemet és a vallásomat, de nem a vallásom miatt kerül többe a benzin. JD, Habibi – szólt Vance alelnökhöz. Finom irónia, hogy neked kell engem januárban felesketni”. Barack Obama volt demokrata elnök úgy kommentálta a választást, hogy „az amerikai nép világosan üzent, nem akar megosztó politikát, konkrét megoldásokat ajánló vezetőket akar”.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Amerikai félidős választások: Trump gyorsan gratulált nagy veresége után
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást