Hogy valóban történelmi esemény volt-e vagy csak a remény felvillanása a Közel-Keleten, arra a következő évek megadják a választ. A hétfői nap az érzelmekről szólt Izraelben és a palesztin területeken, és érzelmekről szólt Donald Trump amerikai elnök számára is, aki úgy érezte, hogy ő és csapata új fejezetet nyitott a térség történetében.
A nap azzal indult, hogy a Hamász hazaengedte Gázából a még életben lévő 20 izraeli túszt – köztük egy magyar-izraeli kettős állampolgárt. Őket virrasztva várta a Tel Aviv-i „Túszok terén” összegyűlt tömeg és könnyezve fogadta a családjuk, míg a palesztinok az izraeli börtönökből szabadult honfitársaikat üdvözölték – bár egy részük nem mehetett haza: az alku értelmében száműzték őket.
Izraelben a túszok mellett a nap sztárja egyértelműen Donald Trump volt. Az amerikai elnök több mint egy órás Knesszet-beszédének mondandója meg tudná tölteni egy újság különszámát. Láthatóan élvezte a figyelmet és a méltatást, de azért biztos, ami biztos, megtoldotta mindezt egy kis öndicsérettel – megemlítve, hogy immár 8 háborút állított le és hogy ami most történik, az „történelmi hajnal a Közel-Kelet számára, amely remélhetőleg örökké békében él majd”.
„Izrael, a segítségünkkel, a fegyverek erejével, megnyerte, amit lehetett”
– mondta. „Eljött az ideje, hogy a terroristák elleni győzelmet a legnagyobb nyereménnyé, a békévé formáljuk az egész térségnek” – mondta.
A beszédben szó sem esett arról, amit a nyugat-európai tüntetők ismételnek, hogy Izrael „népírtást” hajott végre Gázában. Sőt, Trump világossá tette, hogy Amerika a zsidó állam legnagyobb szövetségese. Viszont kitért a térség népei, így a palesztinok szenvedéseire.
Közben a Gázai-övezet utcáin feltűnt maszkos Hamász-fegyveresek kétségeket ébresztettek Trump ama ígérete kapcsán, hogy fegyvereik leadására kényszerítik őket.
Felszólalása közben kivezettek a teremből egy arab és egy baloldali izraeli képviselőt, akik a palesztin állam elismerését követelték, de az amerikai elnök még őket is méltatta. Trump békülékeny hangot ütött meg Iránnal szemben és azt mondta, hogy a következő megoldandó probléma Oroszország és Ukrajna háborúja.
Netanjahu miniszterelnök – akit háborús bűnökkel és az offenzíva elhúzásával vádolnak – közben harcos hangot ütött meg és azzal igazolta sokat bírált háborúját, hogy
„ellenfeleink most már tudják, mekkora hiba volt az október 7-i támadás és hogy milyen erős Izrael”
A Knesszet-beszéd után nem sokkal Donald Trump továbbindult az egyiptomi Sárm-el-Sejkben rendezett békekonferenciára, amelyre – az ő nyomására Netanjahut is meghívták. Az ő útját viszont több arab állam és Törökország nyomására végül lemondták. Hírek szerint
Erdogan török elnök gépe addig körözött a levegőben, amíg világossá nem vált, hogy az izraeli kormányfő otthon marad.
A csúcson viszont közel három tucatnyi ország – köztük Magyarország, európai és közel-keleti államok – képviseltették magukat. Trump kezet fogott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével, majd a jelenlévők aláírták a Gáza jövőjét megalapozó szerződést. Trump nem árult el részleteket, csak annyit, hogy „be fogják tartani” – miközben az úgynevezett Ábrahám-egyezményekhez való csatlakozásra sürgette a térség országait.