Az elmúlt héten harcias brit nyilatkozatok vetítették előre, hogy London csúnyán összeveszhet az Európai Unióval a brexit utáni kereskedelem politikával összefonódott nagy kérdése miatt: Észak-Írország az EU vámterületének része legyen-e vagy sem?
Boris Johnson hétfő este tárgyalt a vezető északír pártokkal az uniós brexitegyezmény úgynevezett északír záradékáról, ami a brit–EU vita mellett helyi miniválságot is kreált: a legnagyobb protestáns párt blokkolja a házelnök megválasztását és így a két, sokáig szemben álló közösségi közötti hatalommegosztó parlament működését.
Ebbe a közegbe indult Londonból Boris Johnson, aki az út előtt egy „káposzta is megmaradjon, a kecske is jóllakjon” típusú cikket írt egy belfasti lapba, azt fejtegetve, hogy nem dobja ki az északír záradékot, de azt „alapvetően át kell írni”. Felmerült a kérdés, hogy akkor most Brüsszelnek enged és elárulja a koronahű fő északír protestáns pártot, vagy az EU-nak dob kesztyűt?
Hétfő estére világossá vált, hogy inkább az utóbbi a helyzet. Johnson belfasti megbeszélései után cselesen úgy fogalmazott: egyik helyi pártnak sem tetszik a brexit utáni „kereskedelmi rezsim” (ami azért nem helytálló, mert egyes északír pártok a ring ellentétes sarkaiban vannak), és hogy „törvényhozási megoldás kell a problémára”.
Ami valójában annyit tesz:
a brit kormány mégis benyújtja a törvényjavaslatot, ami lehetővé teszi majd az északír záradék „részbeni” hatályon kívül helyezését.
Amire Brüsszelben azt mondták, a britek ezzel nemzetközi szerződést sértenének meg. Az EU-tag Írország pedig arra figyelmeztetett, hogy Johnson kormánya veszélybe sodorja az északír békét. Továbbá, hogy borulhat a brexit utáni kétoldalú kereskedelem teljes rendszere, ha a britek egyoldalúan lépnek fel.
Az unionistákkal szemben ugyanis a valamikor a jövőben az Írország egyesítését akaró katolikus Sinn Féin párt – amely másfél hete megnyerte a helyi választásokat – támogatja a záradékot. Ők azzal vádolják a Johnson-kormányt, hogy az helyi riválisuk, a Demokratikus Unionista Párt oldalára állt és valójában nem a helyi parlamenti patthelyzet feloldása a célja.
Johnson kormánya azt állítja, hogy éppenséggel a záradék az, ami veszélyezteti a békét, mert prioritást ad az ír–északír kereskedelemnek, szemben a brit belföldi kereskedelemmel. Miért? Mert a brit szárazföldről Észak-Írországba érkező árukat el kell vámoltatni, az élelmiszereknek pedig egészségügyi ellenőrzésen kell átesniük.
Az ügy pikantériája, hogy ezt Nagy-Britannia aláírta.
Most viszont azt mondja, a protokoll nem maradhat meg jelenlegi formájában, mert egyes termékek így nem kerülhetnek fel az északír szupermarketek polcaira. Ezek között valamiért prominens helyen szerepel a thai zöld curry és az angol Cumberland kolbász.
„Szeretnénk konszenzusos módon megoldani és felszámolni ezeket a kelet–nyugati határokat” – fejtegette Johnson, „de ehhez kell nekünk egy biztosítás”. Ezzel érvelve akarja a parlament elé vinni a záradék részleges felfüggesztését lehetővé tévő törvényjavaslatot, amit Írország és az EU hevesen ellenez.