Nyitókép: Forrás: bumm.sk

Magyar lesz az új rendőrfőkapitány Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. szeptember 10. 16:16
A révkomáromi Hamran Istvánt bízta meg az ország belügyminisztere, miután elődje, Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány egy ellene indított ügyészségi eljárás miatt lemondott tisztségéről. Hamran István egyelőre ideiglenes megbízást kapott.

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter bejelentette, hogy a különleges bevetési egységet irányító Hamran István váltja Peter Kovaříkot a szlovák rendőrség élén, igaz, egyelőre csak ideiglenesen megbízott országos rendőrfőkapitányként. A belügyminiszter közölte, számára az a fontos, hogy Hamran fellépésével megőrizzék a folytonosságot. Roman Mikulec emlékeztetett a rendőrség készülő reformjára, ahogy a rendőrség technikai ellátásával összefüggő feladatokra is. Elmondta, hogy öt jelölt közül választott.

Hamran István megköszönte a bizalmat a miniszternek. „Igyekszem maradéktalanul megfelelni minden, ezzel a funkcióval összefüggő elvárásának” – hangsúlyozta a révkomáromi származású új rendőrfőkapitány, aki eddig a Lynx nevű elit kommandó vezetőjeként dolgozott.

Januárban már jelentkezett az országos rendőrfőnöki posztra, de az év eleji meghallgatáson még Kovaříkot választotta ki az illetékes bizottság.

Közel nyolc hónap elteltével azonban jön a váltás, mert Peter Kovařík maga kérte a funkcióból való felmentését, miután ügyészségi eljárást indítottak ellene. A lemondását a múlt héten bejelentő rendőrfőkapitány feje fölött augusztus végén csaptak össze a hullámok. A Pozsonyi Kerületi Ügyészség augusztus 26-án emelt vádat ellene. A gyanú szerint az ő közbenjárására hiúsult meg az a július végi akció, amely során a szlovák belügyminisztérium rendőrök által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló belső ellenőrzési hivatala őrizetbe vett volna két alvilági személyt. Az akció leállítása után másfél órával viszont a rendőrfőnök már jóváhagyását adta a művelet folytatására, a célszemélyek azonban a művelet leállításának ideje alatt elmenekültek.

Kovařík elutasította az ellene felhozott vádakat, és panaszt nyújtott be az ügyben.

Hamran István nem akarta kommentálni az elődje ellen felhozott vádakat. „Nem tudom pontosan, hogy milyen információkat kapott aznap Kovařík úr, amikor nagy nyomás alatt, néhány percen belül kellett döntenie. Ez nagyon nehéz döntés” – nyilatkozta a belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón az új rendőrkapitány. Hamran azt is elmondta, hogy

szeretné, ha szabad kezet és bizalmat kapna akkor is, amikor a politikai és gazdasági elit elleni vizsgálatokat kell lefolytatnia

a rendőröknek. Emellett az egyre nagyobb teret nyerő szélsőségek ellen lépne fel.

Hamran István az elmúlt három év alatt már a negyedik országos rendőrfőkapitány Szlovákiában. Elődei közül

  • Tibor Gašpar vizsgálati fogságban ül, mivel azzal vádolják, hogy egy bűnszervezetet alakított ki és működtetett a rendőrségen belül, amely szemet hunyt az egyik rokonának, Norbert Bödör nyitrai oligarchának a tisztességtelen üzleti praktikái felett. Gašpart
  • Milan Lučanský követte, akit pedig kenőpénz elfogadásával vádoltak, s emiatt tavaly decemberben a vizsgálati fogságban töltött ideje alatt felakasztotta magát a cellájában. Őt követte januárban
  • Peter Kovařík, aki a már említett ügyészségi eljárás miatt mondott fel. Kovařík a szlovákiai pápalátogatás utolsó napjáig, szeptember 15-ig tölti be a hivatalát,
  • Hamran István pedig másnap, szeptember 16-án veszi át a posztját.