Nyitókép: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

Megugrott a brit fertőzöttek száma, megrohamozták a szupermarketeket

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2020. március 9. 12:51
Hétfő hajnalban már a 280-hoz közelített a brit fertőzöttek száma és egy harmadik beteg is elhunyt. Közben brit Tesco a pánikvásárlások miatt korlátozta az egy fő által vásárolható cikkek számát.

Vasárnap 30 százalékkal ugrott meg az új koronavírus nagy-britanniai fertőzötteinek a száma és késő esti adatok szerint elérte a 273 főt, miközben egy harmadik beteg is belehalt a COVID-19 betegségbe. Ő egy 60 éves, már eddig is beteg férfi volt. A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint szombatról vasárnapra 64-gyel ugrott meg a fertőzések száma, ami az eddigi legnagyobb egynapos emelkedés volt. A legtöbb fertőzött, - 51 fő – londoni.

Rishi Sunak pénzügyminiszter azt mondta: a kormány a zsebébe nyúl és kisegíti az egészségügyi szolgálatot és azokat a cégeket, amelyeknek rövidtávú fizetési gondjaik merültek fel.

Közben a kormány figyelmeztetésével dacolva

sok helyen pánikvásárlásba kezdtek a britek: több üzletből is kifogyott a kézmosó, a szappan, a tészta és a WC-papír.

A nagy szupermarketek közül elsőként a Tesco közölte, hogy korlátozza hogy egy személy hány árucikket vásárolhat a boltban vagy online.

Így például egyszerre csak öt darab vagy csomag antibakteriális gélt és törlőt, száraztésztát vagy tartós tejet lehet venni.

A brit környezetvédelmi miniszter hétfőn tanácskozik a nagy üzletláncokkal a járvány kezeléséről és a távol eső emberek ellátásáról. Emellett a kormány sürgősségi törvénykezésre készül, például arról, hogy a bírósági tárgyalások egy részét telefonon vagy élő videoközvetítéssel bonyolítják le. Emellett védelmet kapnak azoknak a polgároknak az állásai, akik önkéntesnek jelentkeznek az egészségügyi szolgálatba.

Mindeközben orvosok azt mondták, hogy

a brit kórházak kezdenek kifogyni a nővérek és az orvosok védőfelszereléséből.

A brit Egészségügyi Szolgálat, az NHS egyes dolgozói nem tudnak maszkokhoz és olyan védőöltözethez jutni, ami megvédené őket a fertőzéstől. Néhány kórháznak csak pár hétre maradt készlete.

A kormány erre azt válaszolta, hogy felszabadítja globális járvány idejére zárolt felszereléseket – bár az Egészségügyi Világszervezet, a WHO még nem minősítette az új típusú koronavírus fertőzéseket világjárványnak.

"Nagy gond lesz a személyes védőfelszereléssel és senki sem akar foglalkozni a problémával.

A maszkjainkat Kínában gyártják és ők most nem engedik ki a szállítmányokat. Két hét múlva kifogyunk. Szokás szerint hallgatásra kényszerítenek" – mondta az egészségügyi szolgálat egyik menedzsere az Independent című lapnak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint „súlyos és egyre nagyobb globális ellátási gondok várhatók”, ami miatt egyes országokban az egészségügyi dolgozók veszélybe kerülhetnek. A WHO megjegyezte, hogy hatszorosára ugrott a védőmaszkok ára és hogy „havonta 89 millió maszkra lesz szükség”.

A Telegraph című lap közben viccnek nevezte, hogy több tucat utasszállító járat érkezett vasárnap Észak-Olaszországból Nagy-Britanniába, de nem ellenőrizték őket. Boris Johnson miniszterelnök hétfőre összehívta a Cobra nevű kormány-válságstáb ülését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pánikvásárlás - Megugrott a brit fertőzöttek száma
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást