Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Boris Johnson „háborús kabinetet” állított fel

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. július 29. 19:32
Jelentések szerint egymilliárd fontos költségvetési csomagot állítanak össze a „no-deal brexitre” való felkészülésre. Közben a Munkáspárt még a kilépés előtt megbuktatná a kormányt.

Boris Johnson új brit miniszterelnök saját híveivel töltötte fel kormányát, és úgy tűnik, komolyan gondolja, hogy október 31-én a sokkoló forgatókönyvet valósítja meg: elődjének az EU-val kötött alkuját elvetve úgy lépteti ki az országot, hogy másnap már vámszabályozás lép életbe a kétoldalú kereskedelemben.

„Az egész kormánygépezet erre a lehetőségre készül” – idézett a BBC egy kormányforrást, ugyanakkor megjegyezve, hogy ez egy nyomásgyakorlási taktika része lehet, amivel a korábbi alku felvizezésére próbálják rábírni Brüsszelt. Az Európa Unió vezetése egyelőre azonban továbbra is azt mondja, hogy a nehezen tető alá hozott egyezményt már nem lehet újratárgyalni.

Az előző brit kormány már négymilliárd fontot különített el a „no-deal brexitre” és most további egymilliárddal egészítik ki az összeget.

Az extra pénzből finanszírozzák például azt a „példa nélküli információs kampányt”, amelynek célja, hogy felkészítsék az állampolgárokat és a vállalkozásokat a szabályozatlan kilépésre – írta egy hétvégi cikkben Sajid Javid új pénzügyminiszter.

Az összegből 500 további határőrt állítanak munkába.

Javid azt hangsúlyozta, hogy a brit kormány még mindig szabályozott kilépést akar, de „jó alkut akarnak”, amely „megszünteti az antidemokratikus ír határgaranciát”. „Ez jobb lenne Nagy-Britanniának és jobb lenne az EU-nak is, és már folyik a munka, hogy ezt megvalósítsák” – állította a Sunday Telegraph című lapba írt cikkében.

Brit keményvonalas konzervatív politikusok már régóta bírálják az amúgy brit kérésre a válási megállapodásba emelt ír határgaranciát. Ennek lényege, hogy a brit-európai vámunió ideiglenes fenntartásával garantálnák az ír-északír határon át az ellenőrzés nélküli, szabad forgalmat. A bírálatokat emellett Brüsszel felé fogalmazzák meg, és úgy tesznek, mintha az ír kormány nem lenne érintett a vitás pontban.

A Brit Gyáriparosok Szövetsége közben már többször is katasztrofálisnak nevezte az alku nélküli brexitet, és megismételte: a szigetország nem áll készen az eshetőségre, de értékelte, hogy a kormány legalább válságtervezésbe kezdett. Tanulmányuk szerint

27-ből 24 brit ágazatban fennakadásokat okoz majd a szabályozatlan kilépés.

A szervezet szerint ugyanakkor az Európai Unió sem készült fel a kemény brexit hatásaira, sőt Nagy-Britannia „előrébb tart a tervezésben”.

A Sunday Times című lap közben azt írta, hogy Boris Johnson hat kulcsminiszterből álló „háborús kabinetet” állított fel, melynek feladata:

mindenáron elérni, hogy október végére megvalósuljon a brexit.

„Az új miniszterelnökkel és egy immár világos küldetéssel, október 31-én kilépünk az EU-ból. Nincs feltételes mód, nincsenek kifogások. Nincs több késlekedés. A brexit megtörténik” – jegyezte meg a lapba írt cikkében Michael Gove kabinetminiszter, akinek feladata a szabályozatlan távozásra való felkészülés tervezése.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A brit kormány az alku nélküli brexiten dolgozik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást