Nyitókép: Pixabay

Két évtized után lehet bevándorlási törvénye Németországnak

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. november 21. 19:32
Legfőképpen a 350 ezer betöltetlen álláshely feltöltésére irányuló szabályokat fogalmaztak meg, a tervezett passzusok a menekültügyet is érintik.

Jelenleg a tárcaközi egyeztetés folyik, és a kormány még karácsony előtt a képviselőház elé terjeszti a német belügyi tárca törvénytervezetét, amely az EU-n kívülről érkező munkavállalók bevándorlását szabályozza. A munkaügyi miniszter ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy

több mint két évtizedes huzavona után az év végéig törvényes keretek közé terelhetik a bevándorlást.

Hubertus Heil munkaügyi miniszter rámutatott arra, hogy a szociáldemokraták több mint 20 éve szorgalmazott követelésének most végre eleget tett a két keresztény párt, a CDU és a CSU is, ami alighanem a gazdaság nyomásának a következménye.

Németországban jelenleg becslések szerint

közel 350 ezer betöltetlen állás van.

Ez komoly gondot okoz az ipari vezetőknek, akik már jó ideje kongatják a vészharangot, mert a szakemberhiány egyre inkább fékezi a konjunktúrát.

Most először szabályozzák az unión kívülről érkezők bevándorlását

A belügyminisztérium által készített bevándorlási törvénytervezet első alkalommal terjed ki az Európai Unión kívülről érkező munkakeresők bevándorlására. A tervezet lényege, hogy

bárki bevándorolhat, ha van Németországban elismert képzettsége és munkaszerződése. Korlátozott időre pedig akkor is kiadják a tartózkodási engedélyt, ha ezekkel nem rendelkezik, hanem csupán állást keres,

vagy el akarja ismertetni a képzettségét tanúsító iratokat.

Egyelőre 5 évre felfüggesztik a hazai munkavállalókat előnyben részesítő, úgynevezett elsőbbségi vizsgálatot is, vagyis nem kell majd egy állás betöltésénél az érintett cég vezetésének bizonyítania, hogy a külföldi jelentkezők helyett van-e alkalmas német álláskereső.

A törvénytervezetnek van közvetve menekültügyi vonatkozása is, mert

könnyítéseket is tartalmaz a menedékkérők két csoportjával kapcsolatban.

Az egyik csoportot a szakképzési rendszerben tanuló menedékkérők alkotják, akikkel kapcsolatban egységesítik és a segítő szakmákra is kiterjesztik a tartományonként eddig eltérően alkalmazott, úgynevezett "3+2 szabályt". Ez a szabály arról szól, hogy

a képzés három éve alatt, illetve a tanulmányok befejezése után további két évig senkit sem lehet kitoloncolni Németországból.

A másik csoport az elutasított, de már munkába állt és a társadalomba jól beilleszkedett menedékkérőké, akik továbbra is az országban maradhatnak, ha legalább másfél éve heti 35 órás munkaidőt előíró állásban dolgoznak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Német bevándorlási törvény
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást