A németeknek tudniuk kell: a megfélemlítéssel az ellenkező hatást érik el

Infostart
2017. január 4. 19:34
A német hatóságoknak komoly problémát okoz a menekültekkel szemben elkövetett erőszak. Noha tavaly az előző esztendőhöz viszonyítva nem emelkedett számottevően a migránsok elleni bűncselekmények száma, az uszítás hangneme alig változott és az idegen-ellenes jelszavakat hangoztató szervezetek, így az Alternatíva Németország számára elnevezésű párt (AfD) népszerűsége is erősödőben van. Most Brandenburg tartomány kormánya úgy döntött, hogy az erőszak áldozatává vált menekültek még akkor is megkapják a tartózkodási engedélyt, ha menedékjog iránti kérelmüket elutasították, vagy erre alig van esélyük.

Potsdamban, Brandenburg fővárosában a belügyminiszter utasította az illetékes hatóságokat, hogy az idegengyűlöletből fakadó erőszak áldozatait még akkor sem szabad kiutasítani az országból, ha menedékjog-kérelmüket elutasították.

A határozatnak kettős célja van: részben a bűncselekmények áldozatává vált migránsok védelme, részben pedig figyelmeztetés a szélsőjobboldali szervezetek számára, hogy idegenek tettleges megfélemlítésével éppen az ellenkező hatást váltják ki: a migránsok elriasztása helyett áldozataik hatósági védelemben részesülnek és tartózkodási engedélyt kapnak.

Erre mutatott rá a Baloldali Párt szóvivője, Martina Renner is, aki utalt arra is, hogy ezentúl nemcsak a törvényben szavatolt jóvátétel jár az erőszak áldozatainak, hanem a tartózkodási engedély biztosítása is. Hiszen ezek a személyek éppen testi épségük megőrzése reményében kerestek menedéket német földön.

Az ügy a múlt év elejére nyúlik vissza, amikor Brandenburg parlamentje felkérte a tartományi kormányt a 2015-ben igencsak elszaporodott szélsőjobboldali erőszak áldozatainak hatékonyabb védelmére.

Nemcsak Brandenburgban, hanem kiváltképpen az egykori NDK más területein is gyakorivá váltak a menekültszállások elleni gyújtogatások, illetve a migránsokkal szembeni tettlegességek.

Potsdamban a belügyminiszter hangsúlyozta azonban, hogy nem esnek az új rendelkezés alá azok a menekültek, akik a német törvényekbe ütköző cselekedeteket követtek el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A németeknek tudniuk kell: a megfélemlítéssel az ellenkező hatást érik el
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást