Nyitókép: Marina Demidiuk/Getty Images

Halálos járvány – majomhimlősen tért haza két turista Afrikából

Infostart
2025. január 7. 14:15
Először mutatták ki Franciaországban a majomhimlő új, Klád 1b nevű variánsát embereken.

A francia egészségügyi minisztérium közlése szerint az esetet Bretagne-ból jelentették, és a fertőzött személy kapcsolatba került két olyan emberrel, akik nemrég tértek vissza Közép-Afrikából, ahol a vírus a legtöbb megbetegedést okozza - írja a hvg.hu francia források alapján.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klád 1b terjedése miatt, mert a szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél.

A vírus lázat, izomfájdalmakat és nagy, kelésszerű bőrelváltozásokat okoz, bizonyos esetekben pedig halálos is lehet.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban 2023 januárja óta a majomhimlőjárvány miatt 27 ezer megbetegedést és több mint 1100 halálesetet jelentettek.

Az új variáns már több más afrikai országban, sőt Németországban is megjelent.