Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Most kiderül, aludjon-e téli álmot az ember

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. január 7. 15:00
Az esti elalvási és a reggeli ébredési idő télen eltolódik, viszont az alvásidő mennyisége jelentős mértékben ilyenkor sem változik. Egyebek közt erről beszélt az InfoRádiónak a Magyar Alvás Szövetség elnöke, G. Németh György.

Télen a napfény hiánya, a természetes fényben töltött órák számának csökkenése, valamint a kevesebb vitaminbevitel miatt lelassul az életvitelünk. Ráadásul kevesebbet is mozgunk, és gyakrabban érzünk késztetést a pihenésre – mondta G. Németh György.

A Magyar Alvás Szövetség elnöke arról is beszélt, hogy ilyenkor, bár eltolódik az esti elalvás és a reggeli ébredés ideje, a szükséges alvásidő mennyisége mégsem növekszik. Ennek az az oka, hogy a bennünk lévő belső óra, amit a tudósok cirkadián ritmusnak neveznek, határozza meg a számunkra szükséges alvási időt. Ez pedig nagyjából egyforma télen is és nyáron is.

A most tapasztalható rendkívüli meleg, napos idő sem igazán befolyásolja az alvási szükségletünket – hangsúlyozta G. Németh György. Inkább arra kell ügyelnünk, hogy bár télen hamarabb sötétedik, azért lehetőleg mindig ugyanabban az időben menjünk aludni, mint nyáron.

Az egyetemi docens kiemelte, hogy a már említett cirkadián ritmusunk télen akár 10-15 perccel is eltolódhat. Azonban ez mégsem jelenti azt, hogy ilyenkor több alvásra lenne szükségünk. A legújabb kutatások azt állapították meg, hogy a szervezetünk ugyanannyi alvásra tart igényt ilyenkor is, mint nyáron. Ezt azonban a télen megváltozott külső körülmények miatt nehéz megtartani – mondta a Magyar Alvás Szövetség elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
G. Németh György: télen sem kell több alvás, mint nyáron
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást