Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Különleges módszert tesztelnek a koronavírus ellen

Infostart
2020. április 8. 10:20
Az idővel és a járvánnyal folytatott versenyfutás jegyében újabb vakcina esetében rövidítették le az eljárásrendet, és lépett a klinikai vizsgálati szakaszba Amerikában. Negyven önkéntessel kezdődik a vizsgálat.

Indul az Inovio nevű amerikai vállalat által a Covid-19 ellen fejlesztett vakcina emberes tesztje - adta hírül a TechCrunch cikke alapján a hvg.hu. Az amerikai gyógyszerészeti hatóságtól (FDA) kapott jóváhagyás alapján az INO-4800 nevű szert 40 egészséges önkéntesnek adják majd be, elsősorban az Egyesült Államokban.

Az Inovio vakcinája nem a hagyományos, antitest-beadáson alapuló megoldást jelentene, hanem egy különleges génszekvenciát juttat az emberi szervezetbe, amely arra ösztönzi a testet, hogy termeljen ellenanyagot.

Az első eredményeket nyárra várják a szakemberek.

Ha azonban minden jól alakul, akkor sem valószínű, hogy hónapok múltán (széles körben alkalmazható) védőoltás születik belőle, erre ugyanis legalább egy, másfél évet kell várni.

A cég szerint egyébként idővel akár egymillió vakcinát is képesek lesznek előállítani, ehhez azonban még nagyon sok vizsgálatot kell elvégezniük.

Az Inovio vakcinája mellett két másik fejlesztés kapott engedélyt a klinikai tesztekre. Az egyik az amerikai Moderna és a szintén amerikai NIAID, a járványos betegségeket vizsgáló központ munkája, a másik pedig a CanSino Biologics és a Pekingi Biotechnológiai Intézet vakcinája. Az előbbinél 2021 nyaráig tart a klinikai tesztek első fázisa, a másiknál idén decemberig.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!