Egy a tízezerhez az esélye, hogy Kaliforniában földrengés lesz

Infostart
2016. október 9. 16:00
Los Angeles, San Bernardino, San Diego vonalában adott ki figyelmeztetést az Amerikai Egyesült Államok geológiai figyelőszolgálata, hogy a hét elején nagyobb földrengés lehet. Az Amerikai Geológiai Szolgálat előrejelzése szerint egy a 10 ezerhez az esélye, hogy a héten Dél-Kaliforniában földrengés lesz – közölte Bondár István, az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézetének tudományos munkatársa.

Szeptember végén volt egy földrengéssorozat a Salton-tóban. A legerősebb 4-es erősségű volt, a többi pedig 2-es és 1-es – ami nem meglepő Kaliforniában – emlékeztetett Bondár István.

Minden ilyen földrengéssorozatnál az Amerikai Geológiai Szolgálat megadja, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy földrengés következik be – közölte.

„Az esélyt, hogy fölrengés lesz, az 1 a 10 ezer, illetve az 1 az ezer közé teszik. Ez nem előrejelzés, nem jóslás, hanem annak a valószínűségét jelzi, hogy Dél-Kaliforniában egy nagy földrengés bekövetkezik az adott héten. Eszerint 1 a 10 ezerhez az esélye, hogy földrengés lesz” - magyarázta az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézetének tudományos munkatársa.

Most inkább 1 az ezerhez közelít a földrengés valószínűségének aránya, ám ez folyamatosan csökken.

„Azért adták ki a figyelmeztetést, mert a Salton-tó alatti törésvonal merőleges a Szent András törésvonalra, és az a kis feszültség, amelyet ez a kis földrengéssorozat felszabadított, elméletileg – de nem biztosan – kelthet egy másik földrengést a nagy törésvonalakon” - indokolta Bondár István.

„Éppen azért olyan nehéz feladat a földrengés előre jelzése, mert nem minden földrengés előtt van előrengés. Van, amikor vannak fényjelenségek, elektromágneses jelenségek, van, amikor nincsenek. Nincsen olyan fizikai folyamat, ami biztosan előre jelezné egy nagy földrengés közeledtét” - hangsúlyozta a szakember.

Bondár István elmondta, hogy földrengéskor az egyes földrengéshullámok különböző sebességekkel érkeznek. Így annyit lehet tenni, hogy amikor az első földrengéshullámokat érzékelik a műszerek, azonnal figyelmeztetést adnak ki, hogy jön egy nagy földrengés.

„Így amíg az 1-10 perccel később érkező felületi hullámok – amik a nagy károkat okozzák – odaérnek, le lehet állítani a japán gyorsvasutakat, le lehet kapcsolni a lifteket, hogy az emberek ki tudjanak szállni, meg lehet szólaltatni a szirénákat, hogy az iskolában a gyerekek biztos helyre menjenek, értesíteni lehet a tűzoltókat. Ezt hívják korai figyelmeztető rendszernek, amit kiépítettek Kaliforniában, Japánban – és Európában is épül a rendszer” - közölte a szakember.

Elmondta, hogy Olaszországban még nem működik ez a rendszer, de már eléggé előrehaladott stádiumban van, Szlovéniában azonban már működik. Európában a déli országok azok, amelyek fölrengés szempontjából veszélyben vannak. Magyarországon csak kis és közepes földrengések vannak, tízévenként van egy 4-es erejű földrengés – ismertette az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézetének tudományos munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy a tízezerhez az esélye, hogy Kaliforniában földrengés lesz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást