Nyitókép: Clive Mason/Getty Images

Berecz Zsombor esélyeshez méltón kezdett

Infostart
2021. július 27. 07:53
Berecz Zsombor a finndingi első futamában nagyszerűen rajtolt, török vetélytársa, Alican Kaynar mögött másodikként ért célba.

A mait is beleértve a következő hat napból ötben versenyeznek ebben a hajóosztályban, majd egynapos pihenő után, augusztus 3-án következik az éremfutam.

Berecz a rajt után fokozatosan tudott előre jutni, s végül a második helyen ért célba. A török Alican Kaynar végzett az élen, harmadik a spanyol Cardona, negyedik a görög Mitakisz, ötödik az aregentin Olezza Bazan, hatodik az amerikai Luke Muller. A hajóosztályban tizenkilencen versenyeznek.

A versenyszám második, ugyancsak keddre tervezett futamát elhalasztották.

A Laser Radialban induló Érdi Mária is másodikként zárta keddi első futamát a tokiói olimpián – írja az MTI.

A korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdi – aki a második keddi futamban a 17. helyen ért célba – hat futam után a 14. helyen áll.

Laser Standardban Vadnai Benjamin 15., majd a 16. lett keddi futamaiban, öt futam után összesítésben a 16. helyen áll, míg harmadik keddi futamát elhalasztották.