Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Elek Gábor: van még egy-két dolog a tarsolyunkban

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. július 21. 19:51
Már Tokióban készül az olimpia rajtjára a női kézilabda-válogatott. Hétfőtől labdás edzéseken gyakorol a csapat, és csütörtökön még egy felkészülési mérkőzést játszik Norvégiával. Elek Gábor szövetségi kapitány az elutazás előtt azt mondta: még nem játszotta ki az összes kártyáját az együttes.

Elek Gábor szerint a női válogatott számára nem fog különösebb kihívást jelenteni, hogy Japánban több héten át egy igen szigorú követelményrendszerben kell majd teljesítenie, hiszen, mint fogalmazott, másfél éve így élnek klub és válogatott szinten, tehát „komoly rutinnal rendelkeznek ebben a történetben”.

„Igazából csak a bajnokság vége volt olyan, hogy levegőhöz jutottunk, az volt az unikum, és most a megszokottba megyünk.”

A szövetségi kapitány mind az öt csoportmérkőzést kulcsfontosságúnak tekinti, miután alapvetően nem szereti az a gondolkodásmódot, miszerint „az egyik mérkőzést engedjük el, a másikra meg fókuszáljunk”, ugyanis a gyakorlatban ez sokszor úgy fest, hogy amit elenged az ember, azon ott a lehetőség, míg amire rákoncentrál, lehet hogy még lehetőség sem lesz.

Elek Gábor az InfoRádiónak nyilatkozva azt is elárulta,

a válogatottnak van még olyan a tarsolyában, amit az elmúlt hetek edzőmeccsein nem játszott ki, igaz „nagyon nagy újdonság nem várható”,

hiszen már eddig is megmutattak egy-két olyan dolgot, amit eddig senki nem láthatott, köztük a brazilok elleni háromirányítós játékot, ami meglepően jól sikerült.

A szakember az olimpiai szerepléssel kapcsolatban hozzátette, azzal együtt, hogy nem szeretné, ha légvárakat építenének föl magukban, reméli, sok pozitív élménnyel fognak gazdagodni, valamint sok pozitív élményt fognak szerezni az itthoni szurkolóknak. Mint mondta, a nehéz csoportjuk ellenére elvárás a továbbjutás, ő maga már ezt is nagy sikernek élné meg. Minden azon fölülit pedig nagyon nagy sikernek.

  • A magyar női kézilabda-válogatott helyi idő szerint vasárnap 21.30-kor lép pályára az előző olimpián ezüstérmes franciák ellen, az első csoportmeccsen a tokiói ötkarikás játékokon.
  • A franciák mellett a címvédő oroszokkal, a vb-ezüstérmes spanyolokkal, valamint a svédekkel és a brazilokkal szerepel azonos csoportban a női válogatott.

A sebesség nagyon fontos lesz

Elek Gábor szakvezető – helyi idő szerint – szerda este vezényelt másfél órás tréninget a csapatnak a Sinagava városrész központi gimnáziumának tornacsarnokában, és az edzést követően az MTI-nek azt mondta, mindennel elégedettek mind az olimpiai falut, mind pedig a lehetőségeket és a körülményeket illetően.

A még hátralévő felkészülési időszakkal kapcsolatban is nyilatkozott.

„A sebesség mindig, minden mérkőzésen nagyon fontos, de különösen így van ez, ha a világ egyik legjobb csapatával játszunk” – emelte ki, utalva a kétszeres világbajnok és egyszeres Európa-bajnok franciákra, akik közvetlenül a magyarok után edzettek a tornacsarnokban.

„Csütörtökön a norvégokkal játszunk felkészülési mérkőzést, ott megpróbáljuk felvenni a tempót, az eredmény azon a találkozón másodlagos lesz” – mondta a szövetségi kapitány, és jelezte, ha a sebesség megvan a csapatban, akkor utána minden más játékelemen tudnak még csiszolni.

„Valószínűleg pénteken kezdjük a videózást, megnézzük a lányokkal a franciák korábbi meccseit, de már eddig is beszélgettünk arról, hogy mik az erősségeik, melyek a gyenge pontjaik, mire kell figyelnünk, és miből nem szabad gólt kapni” mondta Elek Gábor.

Tokió, 2021. július 21. Tomori Zsuzsanna, Bordás Réka, Kisfaludy Anett, Szucsánszki Zita és Háfra Noémi (b-j) ) a magyar női kézilabda-válogatott edzésén a Shinagawa gimnázium csarnokában. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia július 23-án kezdődik. MTI/Czeglédi Zsolt

Az edzésen sokat dolgozó és remekül dobó Háfra Noémi beszámolt arról, hogy könnyen sikerült akklimatizálódniuk, de ebben az is nagy szerepet játszott, hogy este érkeztek meg Tokióba, így azonnal volt lehetőségük a pihenésre.

„Nagyon izgatott vagyok már a franciák elleni meccs miatt. Eddig is a legjobb tudásom szerint készültem, de most már maximális fordulatszámon pörgök az edzéseken, és alig várom, hogy elkezdődjön az olimpia számunkra is” – nyilatkozott Háfra, aki azt mondta, nagyon szeretne nyerni az első mérkőzésen, de ezzel a csapat minden tagja így van, és mindannyian így is készülnek az összes találkozóra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Olimpia - női kézilabda - a szöv kapitány elvárásai - Elek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást