Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Felállt a padlóról a kézilabda-válogatott, de nem tudott győzni Egyiptom ellen

Infostart
2024. július 27. 10:59
Chema Rodriguez együttese nyolcgólos hátrányban is volt az első félidőben első olimpiai mérkőzésén. Innen sikerült felzárkózni, de a hajrát az afrikai ellenfél bírta jobban és 35-32-re nyert.

Nem történt változás a magyar keretben az előzetesen leadott névsorhoz képest, Mikler Roland, Hanusz Egon és Pedro Rodriguez maradt tartalék.

A Paris Arena Sud 6-os csarnokában több száz magyar drukkolt a mieinknek az olimpiai bemutatkozáson. A másik oldalon volt ismerős bőven: Juan Carlos Pastor ült a kispadon, és két veszprémi, Jahia és el-Dera is játszott.

A kapuban Bartucz László kezdett, de az első két lövést nem tudta hárítani, egy átlövéssel és egy gyors indulással megléptek az egyiptomiak. Imre Bence hetesből szépített, de az ellenfél újra betalált, majd Szanad lövését sem tudta fogni a magyar kapus (1-4). A másik oldalon Bóka kísérletét Ali védte, de végre sikerült kivédekezni egy akciót, és az ellentámadásból Szita betalált.

A magyar válogatott játékosai a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kézilabdatornájának B csoportjában játszott Magyarország - Egyiptom mérkőzés előtt a Dél-párizsi Arénában 2024. július 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A 8. percben Bóka megszerezte első gólját, jól találta meg a rést a kapus és a kapufa között, ám az egyiptomiak lendületesebben támadtak, kintről jól lőttek, és a 10. percre már 7-3-ra léptek el.

A 2012-es negyedik csapatból megmaradt Lékai második betörése már sikeres volt, aztán a kapufa mentette meg a mieinket. Belelendült a magyar csapat: Ancsin, majd Lékai lőtt gólt gyors egymásutánban, közben egy Bartucz-bravúrral - egyre csökkent a különbség.

Aztán viszont újra négyre nőtt, a nagy rohanásból az egyiptomiak jöttek ki jobban, Lékai ejtését fogta a kapus, Bóka pedig a vonalra lépett. A 13. percben időt is kért Chema Rodriguez. Ez sem sült el jól, egy labdaszerzés után Jahia mattolta a magyar kapust, majd Zein fejezett be gyorsan egy akciót - 12-6 a 15. percben.

Érkeztek is a cserék, Bodó, Ilic és Fazekas a belső posztokra, egy bejátszás után pedig Bánhidi szépített, de sokáig nem lehetett örülni, mindkét egyiptomi szélső betalált egymás után. A magyarok sok hibával játszottak támadásban, a lövők elbizonytalanodtak, a másik oldalon viszont könnyen megmozgatták és szétszedték a védelmet. Jött is Bartucz helyett Palasics 17 perc után.

Némileg sikerült rendezni a sorokat, az egyiptomi második sor is hibázott, de 6-7 gólnál közelebb nem sikerült kerülni.

A 23. percben Sipos kapott két percet, de emberhátrányban Imre szerzett labdát, és belőtte a ziccert (17-12). Aztán magyar emberelőny következett, de ebből egy gólt sikerült szerezni Bodó révén.

Az egyiptomiak igyekeztek hosszabban támadni, és Adelt jól találták meg beállóban, Palasics nem tudott hárítani. A másik kapunál Bánhidi harcolt ki hetest, Imre biztos kézze értékesítette. Sikerült több egyiptomi lehetőséget kivédekezni, majd Bánhidi szép mozdulattal, estében húzott be egy labdát, így négygólos egyiptomi előnnyel, 19-15-tel mentek pihenni a csapatok. Az utolsó 10 percben látottakra lehet építeni, de fel kell javulni, hogy legyen esély a fordításra.

Második félidő

A szünetben sikerült rendezni a sorokat, Imre Bence, majd Fazekas Gergő is betalált, miközben Palasics is védett - rögtön kettőre olvadt a különbség. Az egyiptomiak gyorsan reagáltak, kettőt lőttek egymás után, de Bóka tudott válaszolni a szélről Fazekas lekészítése után.

Sikerült némileg elbizonytalanítani az ellenfelet a szorosabb védekezéssel, ehhez jöttek még Palasics védései, ez alapozta meg a nagy felzárkózást. Fazekas cundere talpra ugrasztotta a magyarokat a csarnokban, aztán Ancsin vágott két gólt. A 43. percben lett újra egyenlő, először a meccsen: Imre hetese még kijött a kapusról, de a kipattanót belőtte az ifjú szélső (23-23). Közben Bodó kiállítását is sikerült átvészelni, de jött egy újabb büntetés, ezúttal Ancsinnak kellett leülnie.

A két percből jól jöttek ki az egyiptomiak, majd 27-24-re megléptek ismét Jahia vezérletével. Imre hétméteresből tartotta életben a reményeket. Sőt, Bartucz egy hetesre visszaállt, és ki fogta Szanad lövését.

Az utolsó tíz percre fordulva Lékai bevetődve szerzett gólt: 27-26, minden nyitott továbbra is. Adel beállóban maradt egyedül, de Lékai fürgeségét nem tudták lekövetni, ahogy Fazekas is nagyon élt, az p góljaikkal sikerült lőtávolon belül maradni (29-28).

Egy véleményes ítélettel visszaadták a labdát az egyiptomiaknak az észak-macedón játékvezetők, és el-Dera lövése Palasics hóna alatt becsúszott, majd Jahia lépett meg, és nem hibázott - az egy gólból rögtön három lett.

Újabb támadásnál hagyták el a labdát a mieink, balszerencsésen pattanva került Egyiptomhoz, és el-Dera ezt is belőtte. A másik oldalon Bánhidi lövését rúgta ki Hendavi.

Zein kapott két percet, az egyiptomiak kapus nélkül támadtak, a labdaszerzés után Bóka talált be. Adelt továbbra is nehezen tartották a mieink, ő szerezte a 33. egyiptomi gólt, de aztán Bodó következett, először átlövésből, majd egészpályás üreskapus góllal hozta vissza a reményeket - 33-32 másfél perccel a vége előtt, őrült hajrá várható.

Már úgy tűnt, sikerül kibekkelni a támadást, de visszakapta a labdát Egyiptom. Lökés miatt Bodó kapott két percet, Adel lövése pedig bement a magyar kapus alatt. Szélről, kiszorított helyzetből Bóka nem találta el a kaput, Egyiptom tudott még egyet lőni, így 35-32-re megnyerte a meccset.

A mieink hétfőn Argentína ellen folytatják az olimpián.