Nyitókép: MTI/EPA pool/Illyés Tibor

Budapesti Eb-döntő? – reagált az UEFA

Infostart
2021. június 18. 11:31
Bíznak benne, hogy London meg tudja rendezni a végjátékot, de...

A brit kormány egyelőre nem vonta vissza a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozásokat, valamint a tíznapos kötelező karantént, így a kontinenstorna szervezői tárgyalásokat kezdeményeztek a szigetország vezetőivel.

Mint arról az Infostart is beszámolt, The Times című brit napilap azt írta, az UEFA a döntő alternatív helyszíneként Budapestet tekinti, ha a korlátozások érvényben maradnak és a londoni Wembley Stadionba nem tudnak bemenni a külföldről érkező drukkerek. Az eredeti tervek szerint az Eb két elődöntőjét, valamint a finálét rendeznék az angol fővárosban.

"Tisztában vagyunk azzal a nyomással, amellyel a kormány szembesül, és reméljük, hogy képesek leszünk az ügyről folytatott megbeszéléseink kielégítő lezárására.

Mindig van készenléti tervünk, de egyelőre bízunk abban, hogy az Európa-bajnokság utolsó hetében sorra kerülő mérkőzéseket London meg tudja rendezni"

idézi az ESPN az UEFA közleményét.

Azt írták, jelenleg a helyi hatóságokkal tárgyalnak, hogy megpróbálják engedélyezni a résztvevő csapatok rajongóinak, hogy részt vegyenek a mérkőzéseken, szigorú tesztelésekkel és a buborék-koncepció alkalmazásával, amely azt jelentené, hogy

  • az Egyesült Királyságban való tartózkodásuk kevesebb, mint 24 óra lenne, és
  • a mozgásuk csak az engedélyezett tömegközlekedési, közlekedési útvonalakra és a helyszínekre korlátozódna.

Budapest eredetileg három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő rendezési jogát kapta meg, míg Londonban a végjáték előtt három csoportmérkőzésre került, illetve kerül sor, majd még két nyolcaddöntőnek is házigazdája lesz.