Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Döntöttek Szilágyi Liliána egyik ügyében

Infostart
2023. december 22. 04:15
Elévültnek nyilvánította a bíróság a Szilágyi Liliána által felhozott cselekményeket, így a rendőrség lezárta a nyomozást.

A sportal.hu ír arról, hogy a korábbi Európa-bajnoki ezüstérmes úszót, Szilágyi Liliánát első körben az édesapja, Szilágyi Zoltán perelte be becsületsértés miatt, majd a sportoló kihallgatását követően a bíróság a szülő ellen tett feljelentést.

A kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése és más erőszakos cselekmények miatt, ismeretlen tettes ellen indult nyomozást a rendőrség most lezárta.

A rendőrség lezárta a nyomozást, az a döntés született, hogy a szóban forgó, Liliána által elmondott cselekmények elévültek - mondta dr. Keviczki István, Liliána ügyvédje a Borsnak.

A per ettől függetlenül folytatódik, mégpedig azzal, hogy Liliánának bizonyítania kell: az általa elmondottak megfelelnek a valóságnak.

Az úszónő egy olyan 2016-os esetről is beszámolt a bíróságon, amelyben az apja fojtogatta őt, ebben az ügyben az életellenes cselekmény eshetősége is felmerült, amely még nem évült el. Ezt azonban nem tartotta a bizonyíthatónak a rendőrség, mivel az esetről nem készült orvosi látlelet – írja a Telex.