Nyitókép: Twitter/Genoa CFC

Világklasszis futballista, de újonc klubedző került a kilencszeres olasz bajnok élére

Infostart
2021. november 8. 12:32
Az európai futball topligáiban akadt néhány meglepő edzőváltás a hétvégén, de mindegyiken túltett Andrij Sevcsenko visszatérése az olasz élvonalba.

A már 45 éves „Seva” játékosként 1999-ben szerződött az AC Milanhoz, ahol nagylelkű pártfogóra lelt Silvio Berlusconiban, az akkori klubtulajdonosban. Játékával mindenkit lenyűgözött, a klub első, az egykori Szovjetunióban született sztárja lett.

A Chelsea-nél töltött két idénytől eltekintve 2009-ig játszott a piros-feketéknél, 322 mérkőzésen 175 gólt szerzett, az egyesület történetében csupán az ötvenes évek sztárja, a svéd Gunnar Nordahl ért el több gólig.

Pályafutása befejezése után egy ideig politikai karrierrel kacérkodott, emiatt 2012-ben visszautasította a szövetségi kapitányi felkérést. Reményei nem váltak valóra, 2016-ban pedig már igent mondott, öt éven keresztül vezette az ukrán válogatottat. Az idei Európa-bajnokság után lemondott, s most, életében először, klubedzői munkát vállalt.

A Serie A-ban ugyanis a 17. helyen álló Genoa szombaton menesztette Davide Ballardinit, és Andrij Sevcsenkót szerződtette a csapat élére.

Mivel Sevcsenko még soha nem dolgozott klubedzőként, alapvető fontosságú lesz számára Mauro Tassotti munkája. A Milan legendás jobbhátvédje, akinek olyan karakteres arca van, hogy hajdanán Pier Paolo Pasolini filmfőszerepet ajánlott neki, edzőként szeret a háttérben dolgozni. 1997-ben, 429 bajnoki meccsel a háta mögött köszönt el a Milantól (római lévén előtte a Lazióban is játszott), majd 2016-ig különböző edzők mögött volt pályaedző, játékosmegfigyelő, sőt esetenként beugrott az első csapat élére is. A legutóbbi öt évben Sevcsenkóval együtt dolgozott az ukrán válogatottnál.

A Genoának néhány hete új tulajdonosa van, az amerikai 777 Partners. Képviselője, Josh Wander Londonban tárgyalt Sevcsenkóval, mivel az egykori aranylabdás ott él amerikai feleségével, Kristen Pazikkal és négy gyermekükkel.

A hírek szerint a Genoa korábban Andrea Pirlót akarta megnyerni a vezetőedzői posztra, aki nem merte vállalni a feladatot, tartott attól, hogy a Juventustól való búcsúja után egy újabb nem túl sikeres szereplés nem tenne jót a karrierjének.