Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Kubatov Gábor videón magyarázza, hogy kellene karlendíteni ma este Leverkusenben

Infostart
2021. szeptember 16. 12:52
Több kérése is van a Ferencváros elnökének.

„Néhány órával vagyunk a nemzetközi fellépésünk előtt, és mivel mindig őszinte voltam a Ferencváros-szurkolókhoz, megpróbálok most is az lenni” – kezdi Kubatov Gábor a közösségi oldalán közzétett videójában.

A zöld-fehéreket csütörtök este a Bayer Leverkusen fogadja a Európa-liga csoportkör nyitányán.

A Ferencváros elnöke – rátérve mondandója lényegi részére –, úgy folytatja, hogy sajnos sok tanulsággal járt a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtező mérkőzése az angolok ellen, „ahol néhány tébolyult szurkoló miatt most Damoklész kardja a fejünk fölött lebeg”.

Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint az UEFA kettős mércét alkalmaz, azt mondta, erről nincs véleménye, azonban elképzelhető. „De nekünk semmiféle okot nem szabad szolgáltatni erre, az ezer százalék” – hangsúlyozta. Ezért is próbálják évek óta megértetni a szurkolókkal, hogy „a huhogást és a hasonló dolgokat el kell felejteni”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy „hiába mondják magyarul a szexuális tartalmú dolgokat, azt le szokták fordítani az UEFA-ellenőrnek, aki leírja a jegyzőkönyvbe, és büntetést kaphat” a csapat.

A legfontosabb, amit biztosan nem lehet elkövetni, mert félre fogják érteni: a szívtől az égig karlendítés

– folytatta a Ferencváros elnöke, megjegyezve, hiába próbálták korábban az UEFA-nak is elmagyarázni, hogy „kérem, önök ezt félreértik, ez nem egy ilyen náci vagy kirekesztető karlendítés”. Kubatov Gábor ezért arra kérte a szurkolókat – többször bemutatva a mozdulatot – hogy két kézzel végezzék el a karlendítést, hiszen úgy nem lesz „félreérthető”.

A videó ide kattintva nézhető meg.