Nyitókép: Emmi

Szabó Tünde: előnyt jelent a sportban is a korai újranyitás

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. június 20. 17:38
A sport nagyban hozzájárul a fizikai és mentális állapot fenntartásához, ezért is tartja örömtelinek Szabó Tünde államtitkár a következő hónapok – az eddigieknél jóval nagyobb számú – szabadidős eseményeit.

Szabó Tünde szerint az, hogy 39. alkalommal rendeznek meg egy sporteseményt, magéért is beszél, hiszen semmilyen tömegsportrendezvény nem élne ilyen hosszú ideig, ha nem lenne rá nagy szükség, ha nem lenne kitűnő a szervezése, a célközönsége, és nem lenne meg az elvárt biztonság. Hozzátette: a sportszerető közönség, de akár az élsport és az utánpótlásnevelés pedig nagyon várja a hasonló eseményeket.

A sportért felelős államtitkár örömtelinek tartja, hogy már most bejelentették a július 31-i eseményt, elkezdődött a nevezés is, mert így hétről hétre készülve, elegendő idejük lesz az indulóknak.

Miután a tavalyi Balaton-átúszás közel tízezer résztvevője az ország 800 településéről érkezett és teljesítette a távot, kijelenthető az is, hogy egy országos programról van szó, ami – Szabó Tünde reményei szerint – az idei évben is hasonló népszerűségnek fog örvendeni. Kiemelte:

a járványhelyzet is rámutatott, hogy mennyire nagy szükség van a sportra, a mozgásgazdag életmódra.

Szabó Tünde az InfoRádió kérdésére válaszolva arra is kitért: miután a vírus érzékelhetően elvonult, folyamatosak az enyhítések, köszönhetően annak, hogy az ország és a lakosság jól kezelte a vírushelyzetet. „Ha nézzük Európát, rendkívüli előnyben vagyunk, és ez a sportra nézve is igaz”.

A korábbi olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszónő rendkívülinek, egyben példaértékűnek tartja, hogy egy több ezer fős szabadidős sportrendezvényre sor kerülhet, ami egyben hatalmas turisztikai értékkel bír. Hiszen, aki ellátogat egy júliusi, augusztusi napon a Balatonra, vélhetően nem csak egy napra tervez.

A sportért felelős államtitkár gondolatait zárva hozzátette:

nemcsak fizikailag kellett az elmúlt időszakban topon lenni, hanem bizony mentálisan is, és a sport ehhez nagyban hozzá tud járulni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balaton-átúszás és szabadidős rendezvények - Szabó Tünde
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást