Nyitókép: Twitter

Megszólalt Szoboszlai, beszélt állapotáról

Infostart
2021. június 1. 18:33
Szoboszlai Dominik még csak húszéves, de január óta a legdrágább magyar játékos. Ugyanakkor nem lehet ott az Európa-bajnokságon, hiába kezdett el edzeni májusban, nincs olyan erőállapotban, hogy mérkőzésen bevethető legyen. A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján beszélt állapotáról és érzéseiről.

„Ha azt mondom, sajnálom, az nem írja le azt a csalódottságot, amit most érzek. Az elmúlt napokban az egészségügyi stábbal közösen mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szűk keretnek is tagja lehessek. Ugyanakkor bármennyire is nehéz ezt megélni, ez volt az egyetlen felelősségteljes döntés. Jelenleg az a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen az Eb-n, én pedig mihamarabb teljesen felépüljek, és szeptemberben már biztosan számíthasson rám a szövetségi kapitány” – mondta.