Nyitókép: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins

Oszaka visszalépett a Roland Garrostól

Infostart / MTI
2021. május 31. 21:04
Idáig fajult a szervezőkkel való vita.

Oszaka Naomi, a női tenisz-világranglista második helyezettje, aki nem akart részt venni a sajtótájékoztatókon, a Twitteren közölte: "az a legjobb a tornának, a többi játékosnak és a közérzetemnek, ha visszalépek, hogy mindenki a teniszre tudjon koncentrálni".

A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes japán játékos, aki az első fordulóban, vasárnap a román Patricia Maria Tiget két szettben búcsúztatta, a múlt hét közepén jelezte, hogy mentális egészségének megóvása érdekében nem vesz részt a sajtótájékoztatókon a Roland Garroson. A szabályok szerint a játékosoknak minden mérkőzésük után a sajtó rendelkezésére kell állniuk, ám Oszaka szerint ez indokolatlanul megterheli őket lelkileg.

Hozzátette: gyakran érzi úgy, hogy nincsenek tekintettel a sportolók mentális egészségére, és ez igaz a médiakonferenciákra is. A japán sztár jelezte, sokszor ülnek olyan tájékoztatón, ahol ugyanazt a kérdést már korábban többször feltették, vagy sértő, hozzá nem értő felvetésekkel találkoznak. Kiemelte, előfordult, hogy vereség utáni sajtótájékoztatón omlott össze egy versenyző.

A US Open 2018-as és 2020-as, az Australian Open 2019-es és idei győztese hangsúlyozta, hogy nem kifejezetten a francia bajnoksággal van gondja. Viszont ha a szervezők továbbra is a "tarts sajtótájékoztatót, máskülönben megbüntetünk" elvet folytatják, és figyelmen kívül hagyják a sportolók mentális egészségét, akkor azon csak nevetni tud.

A világ legjobban kereső női sportolója az első összecsapása után 15 ezer dolláros büntetést kapott. Végül hétfőn úgy döntött, a folytatásban nem lép pályára.