Nyitókép: Illyés Tibor

Sós Csaba elárulta, nem biztos, hogy a régi szabály szerint válogat az olimpiára

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. március 20. 15:20
Megváltozott a helyzet, ezért egyedi olimpiai részvételi döntésekre kényszerülhet az úszók szövetségi kapitánya a jövő heti országos bajnokság után. Elvileg ezen a versenyen védettséget lehet szerezni, de …

Keddtől szombatig a Duna Arénában rendezik az úszók országos bajnokságát. A fővárosi létesítmény most először ad otthont az ob-nek.

Sós Csaba szövetségi kapitány az InfoRádiónak jelezte, hogy néhány korábbi elképzelését felülbírálhatja a viadal, ugyanakkor bízik minden versenyző érdemi előrelépésében. Arról is beszélt, hogy az utolsó napokban mit tehetnek az edzők és a versenyzők az ideális szereplésért.

"Bármilyen meglepő, sokat kell pihenni, megfelelően táplálkozni, az edzéseket pedig fokozatosan csökkenteni, hogy a sportolók a verseny időpontjára teljesen frissek legyenek úgy, hogy közben még állóképesek, gyorsak és erősek is maradjanak" – fogalmazott.

A Tüskeuszodában február közepén megrendezett edzésverseny eredményeivel sokan még nem lehettek elégedettek, ezért kérdés, mennyit lehet ténylegesen előrelépni alig néhány hét alatt.

"Sokat! Ha valaki megnézi a tavaly őszi ISL-versenysorozat eredményeit,

más országokból érkező versenyzők is érkeztek ide roppant gyenge állapotban, túlsúllyal, aztán a hetedik hét végén már világcsúcsot úsztak.

Természetesen ennél azért árnyaltabb a kép, mert az sem mindegy, hogy egy rövid pihenő után versenyez valaki, vagy a pandémiás helyzet miatti leállást kell belekalkulálni a felkészülésbe. Van, aki hosszabb kihagyásra kényszerült, és azután azért más a helyzet. Nyilvánvalóan aki átesett a betegségen, hetekig nem edzhetett" – ecsetelte az úszókapitány.

Utóbbira példaként Milák Kristófot említette, akinek a koronavírus miatt jelentős súlyvesztést kellett elszenvednie, elsősorban az izmaiból, neki hosszabb idő volt a talpra állás, de "jó hírek jönnek róla", edzésben van, vissza fogja nyerni régi önmagát, ugyanakkor nem mindenki ilyen szerencsés.

"A magyar válogatott úszók 60-70 százaléka nem számít már fiatalnak, nyilván nekik sokkal nehezebb a visszatérés, hosszabb időre van szükségük a regenerálódáshoz, némelyikük elég sokat ki is hagyott.

Meglátjuk, mit hoz ez a magyar bajnokság, nyilván annyi következtetést nem vonhatok le belőle, mint korábban,

amikor mindenki folyamatosan dolgozott, és a bajnokság a felkészülésnek egy megfelelő állomása volt. A korábbiakhoz képest lehet, nekem is változtatnom kell" – jelezte.

Hogy ezek után lehet-e, hogy a hagyományoktól eltérően az olimpiai versenyszámonként lehetséges két versenyzőt egyedi döntéssel jelöli ki, Sós Csaba azt mondta, lehet, hogy így lesz, és az is lehet, hogy a jövő hétvégén még nem születik döntés. "Miután a helyzet megváltozott, lehet, hogy én is változtatásra kényszerülök" – mondta az úszók szövetségi kapitánya.

Papírforma szerint az úszó országos bajnokság végéig a számonként két legjobb, olimpiai A szintet érő időeredménnyel rendelkező úszó utazhat Tokióba.

Sós Csaba megerősítette, hogy töretlenül bízik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkában, és emellett beszélt a most záruló edzőtáborokról és arról is, hogy a Duna Arénának mekkora szerepe lehet a jobb időeredmények elérésében.

A teljes interjút az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsora részeként ide kattintva meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
InfoRádió - Vegyesúszás magazin
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást