Nyitókép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren

Bánhidi Bence: főzőcskézni nincs értelme, mert nem érzem, hogy mit eszek

Infostart / InfoRádió
2020. szeptember 22. 17:14
Egyre több magyar kézilabda-csapatnál jelenik meg a koronavírus, a fertőzések miatt nemzetközi kupamérkőzések és hazai bajnokik is elmaradtak.

A Ferencváros női csapatánál a szombatra tervezett Vipers elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt két játékos tesztje lett pozitív, így a találkozó elmaradt, az érintettek pedig Norvégiában maradtak karanténban. Hazaérkezés után további négy játékosnál mutatták ki a fertőzést. A csapat valamennyi tagját izolálták, a járványügyi előírások alapján kerül sor a hatósági tesztelésekre, azok eredményéig mindenki karanténban marad. Elmarad a zöld-fehérek Szombathely elleni, szerdai bajnokija, és kétséges, hogy a Metz elleni szombati BL-találkozót meg lehet-e rendezni. Szintén nem játszik szerdán a Békéscsaba és a Vác – előbbi csapat múlt héten a Fradival találkozott, és a pozitív esetek után mindenki karanténba vonult, az egész csapatot letesztelték, az eredményekre még várnak. A Békéscsaba elővigyázatosságból lemondta már az MTK elleni múlt szombati meccsét is, míg korábban Győrben sem tudott játszani, mert utazás közben egy játékosa enyhe tüneteket mutatott. Akkor a protokoll megsértése miatt a magyar szövetség fegyelmi vizsgálatot indított a békéscsabai klub ellen.

Hat fertőzöttje van a Mol-Pick Szeged férfi csapatának is, amely emiatt múlt heti, PSG elleni BL-rangadóját elhalasztotta, de szerdán a lengyel Kielce ellen már ki kell állnia. A csapat 14 fős kerettel, benne három fiatallal utazott el a meccsre. A hat érintett közül Dean Bombac és Bánhidi Bence jelezte eddig, hogy elkapta a vírust.

„Az első pár nap nagyon nehéz volt, az egyik pillanatról a másikra lettem gyenge, lázas, köhögtem, fájt a fejem. Ezek a tünetek már megszűntek, jobban vagyok.

A szaglásom és az ízlelésem viszont még nem tért vissza” – mondta állapotáról az InfoRádiónak magyar válogatott beállója, aki sokat pihen, valamint kapott vitaminokat, gyógyszereket.

A Sportkórház álláspontja szerint a tünetet nem produkáló kézilabdázóknak legalább kettő, legfeljebb négy hetet, a tünetet mutatóknak pedig hat hetet kell kihagyniuk, ennyi ideig edzeniük sem szabad. Így Bánhidi Bencére is komoly vizsgálatok várnak, hogy visszakaphassa a sportorvosi engedélyét, és ezt követően fokozatosan kezdheti meg az edzéseket. Úgy tervezi, hogy november elején gyakorolhat újra, és bízik abban, hogy a januári világbajnokságot nem kell kihagynia, de ezt majd az orvosi vizsgálatok eredménye határozza meg.

„Azt nem tudom, hol és mikor kaptam el a vírust. Most film- és sorozatnézéssel telnek a napok, valamint olvasok. Főzőcskézni nincs értelme, mert nem érzem, hogy mit eszek” – mondta mindennapjairól Bánhidi Bence.

Koronavírusos megbetegedés miatt elmarad a szlovén RK Trimo Trebnje és a Balatonfüred kedd estére tervezett mérkőzése az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. Az utazást megelőző, kötelező teszt "egy érintettnél" pozitív eredményt hozott. Így az előírásoknak megfelelően valamennyi füredi játékosnak, és a szakmai stáb tagjainak karanténba kell vonulnia, és csak újabb negatív tesztek után folytathatják a munkát. A csoportkörbe jutás végül egy mérkőzésen dől el, melyet jövő kedden rendeznek Novo Mestóban, bár a fürediek szerették volna, ha továbbra is oda-visszavágós marad a párharc.

Eddig a leginkább a Komló férfi csapatát érintette a járvány, 12 játékos betegedett meg. A komlóiak az Eger legyőzésével kezdték a bajnokságot szeptember 5-én, ám ekkor többen is megfertőződtek. A csapat négy nappal később még pályára lépett Orosházán - és egy góllal kikapott -, azóta viszont sorra halasztja el a mérkőzéseit. Egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdhetik el az edzéseket – mondta Kilvinger Bálint vezetőedző, aki arról is beszélt, hogy most a szakma másodlagos, az egészséges a legfontosabb, és reméli, hogy mindenki átvészeli az időszakot.

„Mentálisan is nehéz, de remélem, hogy ennyivel erősebben fogunk kikerülni a karanténból”

– tette hozzá a tréner.

A Komlóval játszott meccs után egy hetet karanténban töltöttek az Orosháza kézilabdázói is. A csapatnál is találtak két pozitív esetet a tesztelés során. Ők tünetmentesek, de még nem térhetnek vissza, míg a többiek a két negatív teszt után elkezdték az edzéseket, és csütörtökön a Ferencvárossal játszanak.

A legutóbbi bajnoki fordulóból a férfiaknál öt meccset kellett halasztani a vírus miatt, csak kettőt tudtak megrendezni. Most van olyan csapat, a Budakalász, amely már öt találkozót játszott, az Eger, amelyet viszont az elsők között érintett a járvány, egy összecsapáson van túl.

A témával bővebben foglalkozunk a Hetes című kézilabda-magazinban kedd este fél 8-kor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bánhidi Bence
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kilvinger Bálint
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást