Nyitókép: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

Újraosztott kártyák: indul a Forma-1-es szezon, csak nem tudni, merre

Infostart
2020. július 2. 13:55
A szeptemberig tartó európai program már biztos, így az sem kétséges, hogy vasárnap 15.10-kor kialszanak a piros lámpák Spielbergben, ahol már 1970 óta otthon van a száguldó cirkusz.

Az új koronavírus majdnem megölte az idei Forma-1-szezont, ám végül a járványügyi enyhülés miatt az érintett döntnökök úgy határoztak, némileg csonkított, átalakított naptárral, egyes helyszíneken dupla futamokkal idén is lesz világbajnoksága a száguldó cirkusznak - nézők nélkül, komoly járványügyi biztonsági intézkedésekkel -, néhány hete pedig véglegesült a versenyek listája is, ezek közül az első e hétvégén jön: az Osztrák Nagydíj - mármint az első.

Eredetileg március 15-én az Ausztrál Nagydíjjal kezdődött volna az év, de a melbourne-i viaskodás előtt a vírus lehúzta a rolót, de a szervezők, illetve a Nemzetközi Automobil-szövetség egy ideig csak lépésről lépésre döntött a futamok sorsáról, remélve, hogy valamikor az év folyamán majd felbőghetnek a motorok, és megmenthető valamennyi az idényből.

Az eseti ítéletekből aztán a járvány visszaszorulásakor, június elején alakult ki egy véglegesnek szánt (európai) versenynaptári szakasz, amely a következőképpen néz ki:

  1. Osztrák Nagydíj - július 5.
  2. Stájer nagydíj - július 12.
  3. Magyar Nagydíj - július 19.
  4. Brit Nagydíj - augusztus 2.
  5. 70. évforduló Nagydíj (ugyanott) - augusztus 9.
  6. Spanyol Nagydíj - augusztus 16.
  7. Belga Nagydíj - augusztus 30.
  8. Olasz Nagydíj - szeptember 6.

Jól látható, hogy ez egy erősen rövidített lista; ez abból adódik, hogy a korábban hivatalosan bejelentett futamok közül jó néhányat töröltek (a helyszínek: Ausztrália, Hollandia, Monaco, Azerbajdzsán, Franciaország, Szingapúr, Japán, Vietnam), de van köztük számos olyan is, amelyeknek

a járványügyi helyzet alakulásának függvényében ősztől új vasárnapokat találhatnak a naptárban

(Bahrein, Kína, Kanada, Oroszország, USA, Mexikó, Brazília, Egyesült Arab Emírségek), így lesz teljes az év.

Az első kettő futamot a stájerországi Spielbergben rendezik tehát most és a következő vasárnap, ahol kis megszakításokkal 1970 óta otthon van a száguldó cirkusz. A 15.10-kor startoló futamot az M4 Sporton lehet élőben követni magyar nyelven.

Csapatok, pilóták - 2020

Mercedes - Lewis Hamilton (brit), Valtteri Bottas (finn)
Ferrari - Sebastian Vettel (német), Charles Leclerc (monacói)
Red Bull Racing - Max Verstappen (holland), Alexander Albon (thaiföldi)
McLaren - Carlos Sainz Jr. (spanyol), Lando Norris (brit)
Renault - Daniel Ricciardo (ausztrál), Esteban Ocon (francia)
Scuderia Alpha Tauri - Danyiil Kvjat (orosz), Pierre Gasly (francia)
Racing Point - Sergio Pérez (mexikói), Lance Stroll (kanadai)
Alfa Romeo Racing - Kimi Räikkönen (finn), Antonio Giovinazzi (olasz)
Haas - Romain Grosjean (francia), Kevin Magnussen (dán)
Williams Racing - George Russell (brit), Nicholas Latifi (kanadai)

Csütörtök este 18 órakor az InfoRádió (FM 88,1) Aréna című műsorának vendége lesz Wéber Gábor F1-es szakkommentátor.