Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Kovács István: Benedek Tibor volt az edzők álma

InfoRádió
2020. június 18. 11:43
Ő testesítette meg azt a játékost, aki az edzők álma, a szorgalma és a céltudatossága tette ennyire sikeressé – mondta Kovács István, aki Benedek Tibor edzőjeként az Újpesttel BEK-et nyert. A Szolnok szakmai igazgatója szerint szerénysége ellenére Benedek Tibor a vízilabda egyik kivételesen tehetséges egyénisége volt.

"Fantasztikus tehetség volt, nagyon korán kezdett el játszani az első osztályban, és már fiatal korában kitűnt a szorgalma. Nagyon céltudatos volt, eltökélt szándéka volt, hogy jó és eredményes vízilabda-játékos legyen, és az is lett" – mondta az ismert edző, aki jelenleg a Szolnok szakmai igazgatója, de mint elárulta, annak idején abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egy esztendőt játszhatott is vele 1989-ben, amikor Benedek Tibor 17 évesen a KSI-ből az Újpesthez került.

Egy évig még egy csapatban játszottak, utána Kovács István lett az edző,

és együtt LEN Kupa-, majd BEK-győzelemig jutottak. Tíz év elteltével, amikor Benedek hazatért Olaszországból, ismét együtt dolgoztak a Honvédnál, és ott sem maradt el a közös siker: magyar bajnoki címeket nyertek együtt.

"A szerénység és a maximalizmus egyszerre volt rá jellemző"

– mondta néhai tanítványáról Kovács István, és felidézte, hogy alapvetően szerény ember volt, de iszonyú maximalista saját magával szemben, aztán amikor edző lett, akkor másokkal szemben is.

"Ez vitte őt előre, ez tette olyan naggyá, ami lett. Ő volt a szorgalom és a céltudatosság megtestesítője. Ha egy edző kívánhat magának olyan sportolót, aki mindent megtesz, aki megvalósítja az edző álmát, akkor az Benedek Tibor volt. Így élt, és így állt hozzá mindenkor a sporthoz és az élethez is. Hatalmas küzdő volt egész életében" – mondta szerdán elhunyt egykori játékostársáról és tanítványáról Kovács István.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács István Benedek Tiborról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást