Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Wichmann Tamás fia beszélt a kenuslegenda utolsó napjairól

Infostart
2020. február 13. 06:56
A magyar sporttörténet egyik legnagyobb alakját családja, három fia és unokahúga körében érte a halál szerdán a Szent László Kórházban. Fia, Wichmann Balázs a Nemzeti Sportnak úgy fogalmazott, édesapját a legalattomosabb kór vitte el, de küzdött az utolsó pillanatig.

Wichmann Balázs elmondta, hogy a kenuslegendát a Szent László Kórházban ápolták gyakorlatilag december 27. óta, innen vitte fellépésekre, a meghívásoknak eleget téve, de az utóbbi egy hétben rohamosan romlott az állapota. Nagyon sokat szenvedett.

Az utóbbi három napban pedig teljesen leépült fizikailag, mentálisan,

"csak a szíve vitte előre, meg a makacssága – ahogy a sportpályafutása során mindig is. Két napja virrasztottunk az ágya mellett, de szerda késő este fél tíz után örökre lezárta a szemét.”

Wicmann Tamás utoljára 2020. január 16-án, az Év Sportolója gálán találkozhatott vele a nagyközönség, amikor pályafutását a Magyar Olimpiai Bizottság és az MSÚSZ életműdíjával ismerték el. Felállva, vastapssal fogadta a közönség a kenuslegendát, aki

az erő, a kitartás és a szerencse mellett "egy kis hazafiságot" kívánt a tokiói olimpiára kiutazó magyar sportolóknak.

"Elszállt felettem az idő" - utalt rákbetegségére az MTK legendás sportolója, és szeretetcunaminak nevezte a közönség köszöntését.