Szabálytalanságok miatt kizárták mindkét magyar váltót

Infostart
2020. január 26. 18:37
Mindkét magyar váltót kizárták a döntőben, így a férfi és a női staféta is negyedikként zárt a debreceni Főnix Csarnokban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger Cole, Krueger John-Henry összeállítású négyes címvédőként lépett jégre, és hiába haladt át elsőként a célvonalon, Liu Shaolin szabálytalansága miatt a zsűri elvette a győzelmet.

A finálé eleinte nem hozott sok izgalmat, ugyanis holland, olasz, magyar, orosz sorrendben békésen korcsolyáztak egymás mögött a csapatok. Az 5000 méteres táv elején Liu Shaolin egy hellyel feljebb hozta a magyar csapatot, de még ekkor is nyugodt maradt a futam, csak az utolsó tíz körben kezdődött el az igazi verseny, onnantól viszont egymást érték az előzések. Előbb az oroszok jöttek fel Krueger Cole-t megelőzve a második helyre, majd három körrel később Liu Shaoang szerezte vissza a második helyet, de az idősebbik Kruegert ismét maga mögé utasította a vele párban korcsolyázó orosz.

Az olimpiai bajnok, világcsúcstartó és vk-győztes magyarok az utolsó előtti váltást fél körrel előre hozták, hogy Liu Shaoang korcsolyázzon többet, a taktika bevált, mert ismét felhozta a hazai kvartettet a hollandok mögé. Az utolsó váltásnál szinte fej fej mellett haladt a holland, a magyar és az orosz váltó, így rendkívül kaotikussá vált a szituáció, melynek során az élre álló Liu Shaolin keresztbe korcsolyázott Jelisztratov előtt. Az idősebbik Liu fivér ugyan megtartotta vezető helyét a célig, de a zsűri hosszas tanácskozás után szabálytalannak találta a manőverét, így az oroszok ölébe hullott az aranyérem. A közönség hangos pfujolással fejezte ki nemtetszését.

A tavaly bronzérmes női négyesből ezúttal Kónya Zsófia maradt ki, azaz Jászapáti Petra, Lockett Deanna, Sziliczei-Német Rebeka és Bácskai Sára Luca lépett jégre. A hazai staféta a 3000 méteres táv elején a negyedik helyen "utazott" az olasz, a címvédő holland, valamint az orosz csapat mögött. Amikor Bácskai megpróbált előzni, kilökte orosz vetélytársát. Közben az élre álló hollandok fokozták a tempót, melynek nyomán a magyarok leszakadtak. Az olaszok ugyan tudtak tapadni, de előzésre esélyük sem volt, így Suzanne Schulting a lehetséges öt aranyból mindet megnyerte. A magyarok hiába értek harmadikként célba, nem örültek, mert érezték, hogy a zsűri kizárja őket, és ez így is lett, az oroszoké lett a bronzérem.

A magyarok négy arany- és három ezüstéremmel zárták a hazai rendezésű Eb-t.

Eredmények

férfi 5000 méteres váltó, Európa-bajnok:

1. Oroszország (Danyil Ejbog, Gyenyisz Ajrapetjan, Pavel Szitnyikov, Szemjon Jelisztratov) 7:06.884 perc

2. Hollandia (Daan Breeuwsma, Dennis Visser, Dylan Hoogerwerf, Itzhak de Laat) 7:06.984

3. Olaszország (Andrea Cassinelli, Marco Giordano, Tommaso Dotti, Yuri Confortola) 7:07.055

4. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger Cole, Krueger John-Henry)

női 3000 méteres váltó, Európa-bajnok:

1. Hollandia (Lara van Ruijven, Suzanne Schulting, Yara van Kerkhof, Rianne de Vries) 4:12.877 perc

2. Olaszország (Arianna Fontana, Cynthia Mascitto, Martina Valcepina, Nicole Botter Gomez) 4:13.022

3. Oroszország (Jekatyerina Jefremenkova, Jekatyerina Konsztantinova, Jeminya Malagics, Szofija Proszvirnova) 4:25.577

4. Magyarország (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Szliczei-Német Rebeka, Lockett Deanna)