Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Amiről Hosszú Katinka bajai kislányként álmodott, már mind megvan

Infostart
2019. október 30. 17:52
A háromszoros olimpiai bajnok úszó már annak is örül, hogy ott lesz a tokiói olimpián, és szeretné, ha ebbe az emberek akár csak egy kicsit is bele tudnának gondolni. Tartja korábbi, nagy visszhangot kiváltott kijelentését is.

Tartja kijelentését, mely szerint egyetlen olimpiai aranyéremnek is nagyon tudna már örülni Hosszú Katinka a tokiói olimpián - derül ki a háromszoros ötkarikás győztes úszó Molcsapat.hu portálnak adott interjújából.

"Néha szívesen lepihennék egy kicsit, és nem csinálnék semmit, ugyanakkor úgy vagyok vele,

ezek a lehetőségek nem várnak meg"

- mondta az Iron Lady, akire ezt senki nem erőltette rá, ő magától akarja mindazt, amiben benne van. Szerinte az úszás nagyon tiszta dolog: "beleteszed a munkát, és a végén kiveszed belőle az annak megfelelő eredményt".

Azt szeretné, hogy ha egyszer háta mögött hagyja az úszósportot, úgy emlékezzenek rá mint egy pozitív változásokat hozott figura. "Nem a címek, a rekordok vagy az újonnan létrehozott úszósorozat vagy az úszók érdekében tett erőfeszítéseim a fontosak, hanem azok hatása az emberekre. Ha ezt elérem, maradéktalanul boldog leszek" - fogalmazott.

A prioritás azért most továbbra is a tokiói olimpia - januárig persze a Világkupa-győzelem és az ISL sorozat mellett -, amivel kapcsolatban szerinte

"az emberek elvárják" tőle a sikert, de ehhez jobban kell dolgoznia, mint az első aranyérmek alkalmával: Rio óta ő a bajnok, mindenki őt akarja letaszítani a trónról.

Bejelentette, részt vesz az évzáró rövid pályás Európa-bajnokságon is.

Annak a korábbi nyilatkozatnak, hogy már egy arannyal is boldog lenne Tokióban, nagyobb visszhangja lett, mint gondolta, még a családja is megijedt tőle, ettől függetlenül így gondolja, hisz "az embereknek fogalmuk sincs, mennyi munka van egy ezüstéremben, vagy akár egy negyedik helyben is".

Arra azért felhívta a figyelmet, hogy

a 400 vegyes a királyszám, 200 vegyesen pedig veretlen, ezért "mindegy", melyiket nyeri meg.

A bajai kislányként megálmodott álmait már egyébként is többszörösen túlszárnyalta, innen nézve pedig már az is öröm számára, hogy ott lesz a tokiói olimpián.