Amikor váltóversenyen az ember egy csapat teljesítményéért küzd, egészes "más magasságokban tud repülni a fájdalomtoleranciája" - értékelte a hétvége eseményeit az InfoRádióban Petrov Árpád, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edzője.
"A pillanatnyi fájdalomérzet már nem jelent semmit, olyan, mintha egy kétórás váltóversenyen végig a csapatodért küzdenél. Remek alternatíva a picit monoton felkészülésben" - mutatott rá az úszóedző.
Az ISL mezőnye szerinte annyira kiegyenlített, hogy ilyen hullámokat a versenyzők ritkán élnek át.
"Amikor normális esetben versenyeznek, akkor vagy ők a leggyorsabbak a mezőnyben, vagy van tőlük jobbra egy gyorsabb, tőlük balra egy lassabb. De olyan, hogy mindkét oldalról hullámot kapjanak, vagy akár szemből is, nem nagyon fordul elő normál esetben. De
ez a versenyszituáció arra kényszeríti az úszókat, hogy ugorják át a saját árnyékukat, menjenek még egy kört, még egy kört, még egy kört
abban az állapotban, ahol már feladnák talán a legtöbben" - fejtegette Petrov Árpád.
Arra a kérdésre, hogy esetleg a válogatott felkészülésébe is valamilyen módon áthelyezhető-e ez a hangulat vagy módszer, azt mondta, szükséges, hogy mindenki örüljön a másik sikerének, szorítson érte.
"Amikor egy világversenyen vagyunk, mindenki nagyon fókuszál a saját számára, teljesítményére, de nincsen meg ez, aminek a töredékét talán be tudnánk vinni" - mondta el.
Az ISL sorozat budapesti állomásán az Iron csapatban a második lett, Hosszú Katinka viszont a legértékesebb, legtöbb pontot szerzett úszó lett. Ezt értékelve elmondta, ez már egy lépés előre a dallasi eredményhez képest, hiszen minden számban jobb időeredményt úszott, mint egy héttel korábban.
"Volt egy-egy kilengés a csapatban,
velük el kellett beszélgetni külön-külön, de nem úgy kell elképzelni, hogy leültünk pszichológussal, és elemezgettünk fél óráig, hanem megmondtam, hogy ez egy profi csapat, nem fér bele, hogy fejben nem vagyunk ott vagy nem működik a teljesítmény."
Az Ironhoz már eleve olyan sportolókat igyekeztek mozgósítani, akiket eleve jól ismertek, senki nem idegenként érkezett, így a csapategység is megvolt; a dallasi és a budapesti ISL-állomás között azt is különbségnek látta, hogy itthon minden este volt csapatépítő megbeszélés, ahol mindenki mondhatott bármit, "nagyon jó barátságok alakultak ki, ezt egy picit építeni is kell" - értékelt a szakember.