Nyitókép: Armando Babani

Szalai Ádám: nem azért szerződtettek, mert jó a humorom

Infostart
2019. augusztus 28. 17:38
A magyar labdarúgó-válogatott csatára már munkába állt régi-új csapatánál, a Mainznál.

Hat év után újra a Mainz labdarúgója lett Szalai Ádám. A csatár megfordult a Schalkéban, a Hannoverben és a Hoffenheimben is, de a több játéklehetőség reményében visszatért régi együtteséhez, ahol korábban három idény alatt 64 bajnokin 20 gólt szerzett.

„Amióta elkezdtem a felkészülést az idényre, sok mindent át kellett gondolnom, legfőképpen azt, mi a legjobb nekem. Amíg egészséges vagyok, feltett szándékom, hogy a lehető legmagasabb szinten futballozom, márpedig a Bundesliga ez a szint – ez vezérelt. Úgy érzem, a Mainz a lehető legjobb választás volt, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam” – mondta a Nemzeti Sportnak.

A válogatott csatár jelezte: mindent megtesz, hogy segítse csapatát.

„Amikor hétfőn Mainzba érkeztem, előtörtek az emlékek, annyi minden szép eszembe jutott. Igen, meghatározó időszak volt pályafutásom során. De most 2019-et írunk, a múltból meg egyébként sem lehet megélni, minden idegszálammal az előttem álló feladatokra fókuszálok. Márpedig azokból van bőven. Akkor érzem a legjobban magam a bőrömben, ha edzeni, küzdeni kell a célokért, jelenleg nyilván azért, hogy meghatározó játékos legyek a Mainzban, s tudásom legjavát nyújtva segítsem régi-új csapatomat.”

Hozzátette: nem azért szerződtették, mert jó humorom van vagy ilyesmi. Tisztában van az elvárásokkal, s ezúttal is igyekszik megugrani a szintet.

Áll a kihívás elé, hogy bekerüljön a kezdőbe.

A Mainz szombaton a Bayern München ellen játszik majd. Erre Szalai azt mondta: jobbkor nem is térhetett volna vissza.

Új csapata az utolsó helyen áll a Bundesligában, de a támadó hisz abban, hogy sikerül bentmaradni.