Nyitókép: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Nagy bejelentés: visszatér régi szerelméhez Cseh László

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. május 31. 21:06
Három egyéni számban is indul Cseh László a júliusi kvangdzsui vizes világbajnokságon. A BVSC hatszoros olimpiai érmes úszója az InfoRádiónak elárulta, hogy nemcsak az 50 és a 100 pillangót, hanem a 200 vegyest is vállalja.

Hosszú évek után először érzi úgy Cseh László, hogy van kedve 200 vegyest úszni. A hatszoros olimpiai érmes úszólegenda az InfoRádióban elmondta, kíváncsi is arra, mire lehet képes - mint kiderült tehát, Cseh László 50 és 100 pillangó mellett 200 vegyesen is elindul a nyári kvangdzsui úszó-világbajnokságon.

"Egy kicsivel már jobban kedvelem a mell- és a hátúszást, mint eddig, de előbbihez még nem igazán jött meg a kedvem. Edzéseken egész biztatóan mennek a dolgok, úgyhogy mindenképpen bizakodó vagyok" - árulta el Cseh László, akinek az is fontos, hogy így legalább egy kicsit változatosabb az úszás, jobb is, ha "a pillangót kicsit kevésbé erőlteti".

50 és 100 pillangón - a sprintszámokban - a rajt lehet a sikeres szereplés kulcsa, amit folyamatosan gyakorol is, szerinte halad és fejlődik, de "egy több mint 20 éves beidegződést nagyon nehéz megváltoztatni" - utalt életkorán (33 év) kívül arra, hogy az úszás e részében nem ő a legjobb a világon.

Cseh László ezúttal nem jelent ki olyat, hogy ha "ez vagy az" lesz a világbajnokságon, akkor mi történik a pályafutásával, mindenképpen a jövő évi olimpiáig tervez.

"Bizakodom abban, hogy a világbajnokságra jó formába kerülök. Jó mezőny fog összejönni a júliusi vb-n, de a 2020-as olimpia lebeg a szemem előtt"

- fogalmazott a BVSC úszója.

Ismert, Cseh László bár kvótát szerzett a 2016-os olimpiára 200 vegyesen (a számnak négyszeres Európa-bajnoka), nem nevezett, csak 100 és 200 pillangón, nemzetközi versenyeken azóta nem is próbálkozott abban a számban, amelyben korábban Michael Phelps mellett annyiszor állt dobogón. A hazai mezőnyben 2002 óta mindig dobogós volt, amikor rajtkőre állt, 15 éve pedig veretlen, a regnáló országos bajnok is ő 200 vegyesen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Cseh László visszatér a 200 vegyeshez
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást