A magyar sportdiplomata 1939. január 12-én született Erdélyben, Szamosújváron, családjával a második világháború elején költözött Budapestre. Sportolóként atletizált, focizott, úszott, tornázott, kajakozott, vitorlázott, két sportágban - labdarúgásban és tornában - edző is volt. 1964-ben testnevelő tanári oklevelet szerzett, ezt követte a diploma az ELTE esztétikai szakán. 1983-ban doktorált politikatudományokból, 1989-től a TF címzetes egyetemi tanára.
A Testnevelési Főiskola elvégzése után, 1965 októberében került az Országos Testnevelési és Sport Hivatal (OTSH) módszertani osztályára, ahol öt sportág - birkózás, cselgáncs, ökölvívás, súlyemelés, vívás - tartozott hozzá. 1983 és 1986 között elnökhelyettesként tevékenykedett, majd ugyanebben a beosztásban dolgozott az OTSH utódszervezetében, az Állami Ifjúsági és Sporthivatalban is 1989-ig. Éppen fél évszázada, 1968 óta tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, amelynek 1989-től 2005-ig főtitkára volt, majd tiszteletbeli főtitkára lett. 1989 óta a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke. 1968-tól 1983-ig a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára volt.
1969-ben alelnökévé választották az Európai Súlyemelő Szövetségnek (EWF), melynek egyik alapító tagja volt. 1970-től a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség alelnöki tisztét is ellátta, majd 1976-ban Montrealban, az IWF főtitkárává választották. Ennek nyomán az IWF központi irodája Budapestre került, s a titkárság azóta is a magyar fővárosban tevékenykedik. A főtitkári pozícióban 1980-ban, Moszkvában további négy évre megerősítették, s e tisztségében bő két évtizeden át dolgozott, mígnem - első alkalommal - 2000. december 8-án, az athéni kongresszuson elnökké választották, posztján 2005-ben, 2009-ben, 2013-ban, majd legutóbb 2018. május végén is megerősítették.
Újjáválasztási sikerei között a különbséget leginkább az jelentette, hogy míg 2005-ben, majd 2009-ben is ellenjelölt nélkül győzött, s folytathatta közfelkiáltással elnöki munkáját, 2013-ban öt, legutóbb pedig hat kihívója is akadt. Az azonosság is tetten érhető ugyanakkor: mind a 2013-as, mind a 2017-es voksolásnál - az erőviszonyok felmérése és a háttértárgyalások eredménye nyomán - többen visszaléptek, s legutóbb három jelölt közül nyert Aján Tamás.
1988-tól alelnöke volt a Nemzetközi Sportszervezetek Szövetségének (AGFIS), elnökségi tagja a Nyári Olimpiai Sportágak Szövetségének (ASOIF), 1999-ben, az alakulás évében pedig beválasztották a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetőségének tagjai közé. 2000. szeptember 13-án lett a NOB tagja, 2010-től pedig - az akkori (70 évben meghatározott) felső korhatárra vonatkozó NOB-szabály miatt - tiszteletbeli tagja.
Ami elismeréseit illeti, 1995-ben a NOB érdemrendjével tüntették ki, majd 2010-ben Vancouverben, Jacques Rogge-tól, a NOB akkori elnökétől vehette át a legmagasabb olimpiai díjat, amelyet a nemzetközi sporthoz való személyes hozzájárulásáért érdemelt ki.
A Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti politikai és sportkapcsolatok megteremtésében játszott úttörő szerepéért 1989-ben Szöulban vehette át a legmagasabb dél-koreai kitüntetést az ország elnökétől. 2000-ben megkapta a külföldieknek adható legmagasabb bolgár állami díjat, 2011-ben az orosz államfő Barátság érdemrenddel tüntette ki, 2015-ben Moldova elnöke nyújtotta át neki a Becsületrendet, az ottani csúcselismerést, amit külföldi kiérdemelhet, s hasonló díjjal méltányolták sportdiplomáciai szolgálatait Finnország és Lengyelország állami vezetői is. Aján Tamás négy külföldi egyetemnek is díszdoktora.
A hazai elismerések sorában 1992-ben a Magyar Köztársaság Sportdíjával gazdagodott, 2009-ben pedig kiemelkedően sikeres sportvezetői pályafutásának elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést.
Legutóbbi újjáválasztását követően az MTI-nek hangsúlyozta: azért indult ismét az IWF-elnöki posztért, mert meggyőződése, hogy még sokat tud tenni a súlyemelésért, változatlanul képes segíteni abban is, hogy az olimpia műsorán maradjon kedvenc sportága. Arra a kérdésre, hogy mivel magyarázza újabb sikerét, azt mondta: egyfelől kiváló csapat áll mögötte, s a tagországok bizalmának kiérdemlését titkárságának is tulajdonítja, másfelől a jelek szerint elfogadták a programját, amelynek változatlanul kiemelt eleme a doppingellenes küzdelem.
"Vannak pozitív eseteink, igen, mert mi valóban ellenőrzünk, mi egy versenyen csinálunk annyi ellenőrzést, mint néhány más sportág egy teljes éven keresztül..." - fűzte hozzá.
Újjáválasztásához szinte azonnal gratulált Thomas Bach, néhány hét múlva azonban a NOB a sportág doppingfertőzöttségére hivatkozva figyelmeztetésben részesítette az IWF-et. Bach úgy nyilatkozott, hogy a súlyemelést - amely része a 2020-as tokiói olimpia műsorának - akár ki is zárhatják a 2024-es ötkarikás játékokról, ha az IWF nem dolgoz ki hatékony programot a dopping elleni harcra.
"A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség eltökélt abban, hogy megvédje a tiszta sportolókat, s egyben megfeleljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingellenes elvárásainak - reagált Aján Tamás nyílt levélben. - Ahogy a múltban is tettük, olyan módszereket keresünk, amelyek még tovább erősítik programunkat, s még szélesebb lehetőségeket kínálnak a dopping felszámolásához" - szögezte le.
A NOB azóta sem hozott ugyan végleges döntést arról, hogy ott lesz-e a súlyemelés Tokió után a párizsi olimpia programjában is, a múlt év végén azonban Thomas Bach már nemcsak megdicsérte az Aján Tamás vezette IWF doppingellenes tevékenységét, hanem követendő példának is állította más nemzetközi szövetségek elé.