Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

130 év - Nagy tervekkel állt elő a Gundel

Infostart / MTI
2024. március 12. 22:09
Két számjegyű, 20 százalékos forgalomnövekedést tervez a Gundel Étterem üzemeltetője idén - közölte Magyary Jenő, a Gundel ügyvezető igazgatója.

2023-ban 1,5 milliárd forintra nőtt az árbevétel, a nyereség pedig ennek nagyjából 8-10 százaléka az előzetes adatok szerint.

Az éttermet 2021-ben nyitották újra, 2022-ben nullszaldós évet zártak még a járvány hatására. Míg 2022-ben 55 ezer vendég fordult meg a Gundel Étteremben, addig tavaly csaknem 57 ezer, idén a céljuk, hogy 70-75 ezer vendéget szolgáljanak ki. A dolgozói létszámot növelték, a tavalyi 74 után már 80 fős csapattal dolgoznak.

Idén is szeretnék elérni, hogy a bevétel 5-10 százaléka legyen az eredményszint - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy az épületben 130 éve működik étterem, 1910-óta Gundel Étterem néven. Az épület folyamatos karbantartást igényel, az energetikai korszerűsítés 2022-ben indult, a gázkazán felújítása mellett napelemrendszert telepítettek csaknem 100 millió forintból. Idén a teljes homlokzat felújításával folytatják a műemléki épület korszerűsítését márciusban, és a rendezvénytér egy részét is megújítják, a tervek szerint 30 millió forintból.

Magyary Jenő elmondta: hallás- és látássérültek kapnak mostantól kiemelkedő figyelmet a Gundel étteremben, a felszolgálók ugyanis megtanulták az alapszintű jelnyelvi kommunikációt angol és magyar nyelven is, a látássérültek pedig Braille-írásos étlapról ismerhetik meg a leghíresebb magyar étterem fogásainak történetét. A társadalmi felelősségvállalás és érzékenység mindig része volt a Gundel alapeszményeinek, illetve meghatározta az itt dolgozók hozzáállását - mondta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
130 éves a Gundel étterem épülete - Magyary Jenő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást