Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Fekete Péter: ezek az elismerések a magyar cirkuszművészetnek is szólnak

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2024. január 23. 17:57
Monte-Carlóban az Európai Cirkusz Szövetség (ECA) újra elnökségi tagjává választotta Fekete Pétert, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatóját.

Január 19. és 28. között rendezik meg a 46. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivált, és ilyenkor tartja éves közgyűlését az ECA is, amely egyhangú döntéssel újította meg Fekete Péter elnökségi tagságát. A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az InfoRádióban elmondta: egy hétig Budapestre figyelt a cirkuszvilág, és a 15. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál sikerének megkoronázása, visszacsengése – a kicsit Magyarországnak, a kicsit a magyar cirkuszművészetnek is szóló – elnökségi tagságának megújítása.

Mint mondta, őt évi 20-25 jelentős nemzetközi konferenciára, illetve fesztiválra, versenyre hívják meg zsűritagnak, ahol láthatja a legfrissebb produkciókat, amelyeket rögtön meg is hívhat Budapestre. Talán ezért is vezető intézménye Európának a magyar, hiszen a Magyarországra érkező világsztárok azután viszik hazánk jó hírnevét.

A magyar kultúra napján átvehette a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést. Az, hogy ennek a napnak a kapcsán a cirkuszművészetről beszélhetünk, az Fekete Péter szerint egy szívet melengető dolog.

„Nem mindenhol van ez így, van, ahol ez egy idejétmúlt szórakoztatási formaként rekedt meg. De Magyarországon az előadóművészekkel, a balettáncosokkal, az operaénekesekkel egy kategóriában ünneplik az artistákat, a cirkuszművészet ott van a legmagasabb szintű művészeti ágak között. Az, hogy a magyar kultúra napján kitüntetést vehetek át, szintén az ágazat sikereként értékelem. Az, hogy Békéscsabán kapom ezt, szívet melengető, hiszen nyolc éven keresztül vezettem a Békéscsabai Jókai Színházat. Ha lelki töltésre vágyom, mindig visszamegyek Szarvasra, Békéscsabára, Békés vármegyébe, hiszen ott fantasztikus emberek élnek, akik megsüvegelnek és ölelő szeretettel fogadnak az utcán, a piacon, a fő téren és a színház előtt" - mondta.

(A nyitóképen: Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója köszöntőt mond a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál red carpet show-ján 2024. január 10-én.)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fekete Péter ismét az Európai Cirkuszszövetség elnökségi tagja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást