Nyitókép: Andy Rain

Magyarországon is megőrülnek ezért a hosszúlábú nőért

Infostart
2023. július 25. 09:34
Több mint 111 ezer nézőjével nemcsak a hétvége legnézettebb filmje lett itthon, hanem magáénak tudhatja 2023 legerősebb bemutatójának címét is.

A Margot Robbie főszereplésével készült csupa rózsaszín, de a felnőtt közönséget is szórakoztató film az egész világon sorra döntögette a rekordokat, és valószínűleg nem áll meg itt – tovább tipeg kedvenc magassarkújában az újabb sikerek felé – olvasható az InterCom közleményében.

Mint írják, annyi máris bizonyos, hogy a Barbie (már a mozikban) a bemutatóját követő egyetlen hétvégén világszerte 337 millió dollár bevételt gyűjtött: az Egyesült Államok 4200 mozijában 155 millió dollárért vettek rá jegyet, a világ többi részén pedig 180 milliót költöttek rá.

A filmet imádja a közönség, és nem győzik dicsérni a kritikusok: a kivételes egyetértés pedig a nézőszámban is visszatükröződik: 2023-ban nem volt még film, amit az első napján vagy az első hétvégéjén ilyen sokan láttak volna. És ami egy Barbie-filmnél talán szintén nagyon fontos: a mozi történetében ez minden idők legsikeresebb filmje, amit női rendező (a korábban is nagyszerű filmeket tető alá hozó Greta Gerwig) készített.

A Barbie 55 országban került fel a toplista első helyére, és 18 országban lett 2023 legeredményesebbje. De a film sztárjai, Margot Robbie és az ő hűséges Kenje, Ryan Gosling számára is ez volt a pályájuk legeredményesebb premierje.

Ezek után nem meglepő, hogy a filmet hazánkban is imádják a nézők:

csütörtöktől vasárnapig több mint 111 ezren vettek rá jegyet, ami azt jelenti, hogy legerősebb versenytársait is maga mögött hagyva itthon is az év legnagyobb sikere lett.

De nem csak 2023-as rekordokat döntött meg Barbie: az első hétvége bevétele megdöntötte a Warner Bros. stúdió hazai bevételi rekordját és ha ez nem lenne elég, Gerwig rendezése felküzdötte magát a top 20 legsikeresebb első hétvégét magáénak tudó filmek közé is.