Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Este végre visszatér a színpadra Kulka János

InfoRádió
2019. január 30. 15:22
Szerda este mutatja be a Trafóban a Móricz Zsigmond regénye ihlete Árvácskát a Dollár Papa Gyermekei színtársulat. Az előadásban tér vissza a színpadra súlyos betegsége után Kulka János.

Ördög Tamás, az előadás rendezője az InfoRádióban arról beszélt, hogy leginkább az érdekelte, hogyan lehet egy ekkora regényt színpadra állítani. "Az a brutalitás izgatott a legjobban, amely az egész regényt áthatja. Az olvasó nem tud kikapcsolni, az egyik borzalomból a másikba csöppen bele. Ennek a miértjei foglalkoztattak" - mondta Ördög Tamás, és hozzátette, az előadás megőrizte a regény eredeti, realista naturalista stílusát, épp az volt a fő cél, hogy így mutassák meg a történéseket, minden valóságosnak hasson.

A rendező szerint az Árvácska ismert regény, de elsősorban a televíziós változata, aki viszont az eredeti regényt olvassa, abban mély nyomokat hagy.

"Megpróbáltuk a romantikától megszabadítani a történetet, és

az előadás végén nem hal meg a főszereplő a tűzvészben, hanem felnő, és felnőttként meséli el az egész borzalmas történetet"

- mondta a rendező.

Az előadásban tér vissza hosszú idő után a színpadra Kulka János, aki úgy került kapcsolatba a Dollár Papa Gyermekeivel, hogy a darab dramaturgja, Bíró Bence ismerte már a Katona József Színházból, ott együtt dolgoztak a Faustban.

"Amikor elkezdtünk nyáron gondolkodni, hogy ki lehet az az emblematikus férfi színész, aki meg tudná testesíteni azt, amiről mi álmodoztunk, akkor vetődött fel János neve. Próbaszerencse alapon Bence beszélt vele, de szerettem volna, hogy megnézzen egy másik Dollár Papa-előadást, mielőtt bármit mondanánk egymásnak. Megnézte az egyik darabunkat a Trafóban, nagy hatással volt rá, utána kezdtünk el beszélgetni, hogy mit gondolok, hogy jelenne meg a színpadon, és

egyre nagyobb kedve lett ahhoz, hogy újra színpadra lépjen"

- mondta Ördög Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kulka János az Árvácskában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást