Nyitókép: MTI/AP/Invision/Joel C Ryan

Erős mezőnyből választották ki Nemes Jeles László új filmjét

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. szeptember 11. 19:17
Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjra.

A hét bizottsági tag és a két meghívott szakember először értékelte a listán szereplő filmeket, majd szavazott – árulta el az InfoRádiónak Havas Ágnes. A Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója hozzátette: most hosszabbra nyúlt a vita, hiszen több olyan film is az esélyesek között volt, amely nemzetközi díjat nyert.

Végül belátták, az a legfontosabb, hogy a nevezett film valamelyest ismert legyen a külföldi közönség számára is. A Napszállta pedig teljesítette ezt a kritériumot, köszönhetően Nemes Jeles László nemzetközi hírnevének, az alkotás velencei bemutatójának, valamint annak, hogy elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját.

Másik előnye Nemes Jeles László alkotásának, hogy az egyetlen, amely rendelkezik amerikai forgalmazóval. A Sony kapcsolatrendszerével és anyagi lehetőségeivel jól tudja segíteni a film sikerét – emelte ki a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.

A Nemzetközi Torontói Filmfesztiválon is bemutatkozott a film, sőt kedden és szerdán is vetítik azt. Ezért is volt lényeges mostanra időzíteni a magyar nevezés bejelentését, hiszen a hír a nemzetközi sajtóba is bekerül, így erről a rendezvényre látogató szakmabeliek is tájékozódhatnak róla.

Decemberben kiderül, melyik alkotás kerül a legjobb a 9 shortlistes film közé, majd január második felében hozzák nyilvánosságra azt az öt címet, mely az Oscar-gálán szerepel majd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Havas Ágnes Nemes Jeles filmjéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást