A kormányfő bízik abban, hogy Donald Trump amerikai elnök mandátuma hátralévő részében visszatérhet korábbi ígéreteihez, hogy befejezi az ukrajnai háborút.
A cseh ellenzéki pártok vezetői szerint a kongresszusi választások eredménye megmutatta, hogy az amerikaiak nem nagyon elégedettek Trump politikájával, s csak az erős gesztusok és a marketing nem elegendőek a sikerhez.
„Az eredmény megfelel a várakozásoknak, bár a demokraták győzelme hatalmas. Még Texas, a republikánusok hagyományos bástyája is elesett, s néhány helyen pedig évtizedek után nyertek a demokraták pozíciókat” – válaszolt újságírói kérdésre a miniszterelnök.
Babis arra számít, hogy Trump mandátumának végéig az amerikai politika tele lesz impeachmentekkel, alkotmányos panaszokkal és vétókkal. „Tehát lesz egy bizonyos lebénulás” – vélte a politikus.
Reméljük azonban, hogy végre visszatér ígéretéhez, hogy befejezi az ukrajnai háborút a befejezi a konfliktust a Hormuzi-szorosban – jegyezte meg a kormányfő, aki a nap folyamán Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel fog tárgyalni.
A cseh ellenzéki pártok szerint az amerikai választások eredménye bizonyítéka Trump elhibázott politikájának.
A populizmusnak is van szavatossági ideje. Csak az erős gesztusok és a marketing nem elég, a reális eredmények nélkül az emberek benyújtják a számlát – nyilatkozta Vít Rakusan, az ellenzéki Polgármesterek és Függetlenek (STAN) elnöke.
Martin Kupka, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke jó hírnek nevezte, hogy Trump elismerte a választások eredményét.
Lengyel miniszter: Varsó folytatja a jó együttműködést Washingtonnal
Lengyelország továbbra is szoros együttműködést fog folytatni az Egyesült Államokkal, mivel ez a két ország közös érdeke - reagált Marcin Przydacz, a varsói államfői hivatal külpolitikai irodájának vezetője szerdán az előző nap tartott amerikai félidős kongresszusi választások eredményeire.
A várakozásoknak megfelelően (…) a szavazók a változás mellett döntöttek. Korábban a republikánusok nyertek, ma pedig a demokraták – áll Przydacz bejegyzésében.
Zbigniew Boguckit, az államfői hivatal vezetőjét a TV Republika konzervatív hírtelevízióban arról kérdezték, hogy az új amerikai erőviszonyok változása miatt nem csökkennek-e Lengyelországban az állandó amerikai támaszpont létrehozásának esélyei. A történelem azt mutatja, hogy amikor Washingtonban kormányváltásra kerül sor, néha a döntések is változnak – válaszolt Bogucki.
A lengyelországi bázis ma zöld jelzést kapott, és ezt a lehetőséget gyorsan ki kell használni – hangsúlyozta a politikus.
Úgy vélekedett: a republikánusok nem nyerték meg ugyan a félidős választásokat, de nem is szenvedtek súlyos vereséget.
Radoslaw Sikorski külügyminiszter az X-en egy, Donald Trump elnökre célzó és a bibliai idézetet átfogalmazó bejegyzést tett közzé: „Bizony mondom nektek, mielőtt megszólal a kakas, háromszor letagadják őt”.
A Radio Wnet konzervatív csatorna kommentátora, Tomasz Grzywaczewski a demokraták „elsöprő győzelmét” említette. A demokraták meghódították a képviselőházat és a szenátust, így teljes ellenőrzést szereztek a kongresszus felett – fogalmazott Grzywaczewski.
Úgy látta: a választások Trump gazdaságpolitikájáról szóló, könyörtelen népszavazássá változtak. Bár az amerikai elnök a baloldali ideológia elleni harcot és az illegális bevándorlás megfékezését ígérte, a választók elsősorban a saját pénztárcájuk állapota alapján számoltak el vele – fogalmazott a szakértő.
Ebben szerepet játszottak a Fehér Ház által az elmúlt hónapokban hozott katonai döntések is, az Irán elleni támadás és a Hormuzi-szoros blokádja azonnali sokkot váltott ki az üzemanyag-piacokon – mutatott rá Grzywaczewski.
A választási eredmény gazdasági okaira mutatott rá a Rzeczpospolita napilap kommentátora, Artur Bartkiewicz is. Lehet, hogy valaki, akárcsak Trump, „villámgyorsan és radikálisan cselekszik, naponta három meglepő döntést hoz, és eléri, hogy a világ folyton rá figyeljen”, de ha végül a benzin a töltőállomásokon rekordmagas áron kapható, és emelkednek az árak az üzletekben, akkor nem számít, hogy az illető republikánus vagy demokrata, konzervatív vagy liberális, szocialista vagy libertáriánus, hanem egyszerűen elveszíti hatalmát.
A politikai játékok ugyanis izgalmasak, de a szavazóurnáknál mindenki azon tépelődik, jut-e mindennapi kenyerére – szögezte le Bartkiewicz.