Christian Freuding vezérőrnagy korábban a védelmi minisztérium Ukrajnával foglalkozó részlegének vezetője volt, és az Oroszország állal több mint négy éve ostromlott országnak nyújtott katonai segítséget koordinálta.
Új pozíciójában immár az újabb nemzetközi biztonsági kihívásoknak kitett hadsereg legkorszerűbb felkészítése a feladata.
Ebben a minőségében egyetlen főnöke Boris Pistorius védelmi miniszter.
A Euronewsnak ezúttal azt vázolta, hogy a modern hadviselés – mint fogalmazott – immár nem az „acél”, hanem az adatok, a sebesség és a digitális rendszerek függvénye. A harctér egyre átláthatóbbá, szinte üvegszerűvé válik, a különböző érzékelők a drónok, a műholdak és az elektronikus megfigyelés mindegyike folyamatosan generálja az adatokat.
Az a fél van előnyben, amelyik a leggyorsabban tudja feldolgozni ezeket – tette hozzá.
A vezérőrnagy szerint az egyes fegyverrendszerek ma már kevésbé számítanak, mint a rendelkezésre álló információk mennyisége és azok feldolgozásának sebessége. A Bundeswehr ezt a megközelítést „adatközpontú hadviselésnek” nevezi.
Az adat központi erőforrássá és gyakorlatilag egyfajta lőszerré válik. Akik többet látnak, és mindenekelőtt gyorsabban dolgozzák fel az információt, gyorsabban tudnak döntéseket hozni és cselekedni.
Röviden fogalmazva ők nyernek – fogalmazott a főfelügyelő.
Freuding utalt arra, hogy a digitalizáció ezért már nem csupán „kényelmi kérdés”, hanem a harcban elért siker előfeltétele.
Mindez a német hadsereg számára is átalakításokat tesz szükségessé – tette hozzá.
Gyorsabbak kell lennünk az ellenségnél – hangsúlyozta a vezérőrnagy, utalva arra, hogy ehhez elengedhetetlen a parancsnoki és információs rendszerek fejlesztése, beleértve a mesterséges intelligencia támogatását.
Emlékeztetett arra, hogy Oroszország Ukrajna elleni inváziója óta Németország a Bundeswehr jelentős változáson ment keresztül. Ez tovább gyorsult Donald Trump második hivatali ciklusa alatt annak nyomán, hogy az amerikai elnök többször is megkérdőjelezte a NATO jelentőségét.
A Bundeswehr következésképp várhatóan gyors ütemben bővülni fog mind személyi, mind felszerelési szempontból. Freuding szerint a probléma nemcsak az anyaghiány, hanem mindenekelőtt az integrált harcképesség hiánya.
„Az acél önmagában nem generál harci erőt” – idézte a Euronews a főfelügyelőt, ak elengedhetetlennek nevezte a képzett személyzet, a működő parancsnoki rendszerek és a robosztus logisztikai lánc szükségességét.
Utalt arra, hogy a német hadseregben említett területeket illetően jelentős hiányosságok vannak. Mindez annak következménye, hogy a Bundeswehr évtizedekig politikailag partra szorult és alulfinanszírozott volt.