A tárgyalások helyi idő szerint szombat reggel kezdődnek – mondta a Telex szerint Leavitt, hozzátéve: „Várjuk már ezeket a személyes találkozókat.”
Az amerikai delegáció tagja lesz még Steve Witkoff, Donald Trump elnök különmegbízottja, valamint az elnök veje, Jared Kushner is. A Reuters beszámolója szerint Leavitt újságírói kérdésre azt mondta, J. D. Vance „kezdetektől fogva jelentős és kulcsfontosságú szerepet játszott” az iráni háború rendezésében. A Fehér Ház szóvivője hozzátette, hogy az amerikai és a kínai kormány a legfelsőbb szinteken tárgyalt az iráni helyzetről, Trump pedig „nagyon tiszteli Hszi Csin-ping kínai elnököt”.
A BBC beszámolója szerint Leavitt a sajtótájékoztatón „győzelemnek” nyilvánította az Epic Fury nevű amerikai hadműveletet. Azt mondta, a Fehér Ház fő célja az volt, hogy leállítsák Irán nukleáris programját, valamint megsemmisítsék az iráni drón- és rakétaprogramot, és a haditengerészet fejlesztését.
Leavitt szerint az Egyesült Államok megsemmisítette Irán katonai-ipari bázisát, amelyet a „világ terrorizálására” használtak, és visszavetették az ország rakéta- és dróngyártási képességét.
Hozzátette, hogy az iráni haditengerészetnek nem maradt bevethető tengeralattjárója, és a tengeri aknáik 97 százalékát megsemmisítették. Leavitt kijelentése szerint az iráni légierő funkcionálisan „irrelevánssá” vált. „De a legfontosabb, hogy Irán nem juthat atomfegyverhez” – mondta.
Leavitt állítása szerint Irán beleegyezett a Hormuzi-szoros megnyitásába, megjegyezve, hogy az Egyesült Államok egy olyan javaslatot kapott Irántól, amely „működőképes alapként” szolgálhat a tárgyalásokhoz. Leavitt szerint Trump egy olyan megoldást fontolgat, amely szerint az Egyesült Államok bevételre tenne szert a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók után. „Ez, valamint Trump azon követelése, hogy Irán adja át a dúsított uránkészletét, a prioritási lista élén áll” – mondta.
Leavitt azt is kijelentette, hogy Libanon nem része az Egyesült Államok és Irán közötti tűzszünetnek.