„Ha az Egyesült Államok bármilyen agressziót vagy támadást hajt végre a Harg-sziget, annak olajkitermelő létesítményei és termináljai ellen, Irán válasza határozott és erőteljes lesz. Ilyen körülmények között iráni fegyveres erők megtámadják annak az országnak az olaj- és gázlétesítményeit, ahonnan a Harg-sziget elleni támadás indult” – húzta alá a szóvivő, hangsúlyozva, hogy az „agresszor ország” olaj- és gázlétesítményeit „hamuvá fogják változtatni”.
Az emírségekbeli Sah gázmezőn dróntámadás miatt le kellett állítani a kitermelést
– közölték a helyi hatóságok az X-en, hozzátéve, hogy a keletkezett tüzet sikerült megfékezni.
Ez újabb csapás a régió olajiparának. Hétvégén tűz ütött ki az Egyesült Arab Emírségek el-Fudzsejra kikötőjében egy dróntámadás után, így a kikötőben a rakodásokat is felfüggesztették. Ez napokon belül már a második támadás volt a Hormuzi-szoros megkerülését lehetővé tevő kikötő ellen – számolt be róla korábban a vg.hu. A Perzsa-öböl olajának exportját két vezeték teszi lehetővé a Hormuzi-szoros blokádja alatt, a szaúdi kelet–nyugat vezeték és az Emírségek Fudzsejrában véget érő vezetéke.
A WAM hírügynökség szerint kedden egy dróntámadás ismét tüzet okozott egy olajtárolóban el-Fudzsejrában. Személyi sérülésről nem számoltak be.
Bár a két kerülőút közül a szaúdi a nagyobb, amelyet eddig nem ért támadás, a fudzsejrai kikötő elleni támadások tovább nehezítik, hogy az Öböl menti országok fenntartsák termelésüket az iráni háború alatt – emlékeztetett a Reuters. A napi másfél millió hordós kapacitással rendelkező útvonal ugyanis némi könnyebbséget jelentett az olajpiac számára. A szaúdi vezeték a Vörös-tenger partjára érkezik, és egyelőre sem Irán nem intézett támadásokat a napi 5 millió, illetve végső esetben akár napi 7 millió hordó olaj szállítására alkalmas vezeték ellen, sem a Teherán támogatását élvező húszik nem tettek kísérletet a Vörös-tenger lezárására. Ugyanakkor egy korábbi támadás után Fudzsejrában is sikerült elhárítani a károkat és folytatni az exportot.
Az iráni Forradalmi Gárda hétfőn arról számolt be, hogy az Egyesült Államok térségben lévő bázisaira csapást mértek és
amerikai vadászrepülőket rejtő hangárokat semmisítettek meg az Egyesült Arab Emírségekben található ad-Dafra és a bahreini Sejk Ísza támaszpontokon.
Mindeközben iraki biztonsági források szerint tűz ütött ki a bagdadi ar-Rasíd hotelben egy dróncsapás következtében. A pilóta nélküli harceszköz a szálloda egyik felső emeletét találta el. A hotelben gyakran külföldi delegációk szállnak meg. A közösségi médiában megjelent felvételeken sűrű füstöt lehetett látni a 18 emeletes épületből felszállni. Az iraki belügyminisztérium szerint a polgári védelemnek sikerült úrrá lennie a helyzeten. A tárca hozzátette, hogy nem voltak áldozatok.
(A nyitókép illusztráció: Iránból kilõtt rakéta az égen a ciszjordániai Náblusz felett 2026. március 2-án.)